Székely kezdeményezés: közel a hosszabbítás!

Mint ismert, a Székely Nemzeti Tanács által útjára indított uniós kezdeményezés, a budapesti kampánystáb áldozatos munkájának köszönhetően a kezdeti apátiából végül óriási sikerbe torkollt – bár a szükséges földrajzi kritérium nem teljesült, azaz nem volt meg a legalább hét tagállamból előírt minimális aláírásszám, az egymillió aláírás így is összejött. A szervezők már akkor jelezték: a…

A büszke cseresznyefa

A minap mesélt nekem a cseresznyefa. Annyi udvar, gyümölcsöskert közül éppen az ovi udvarára nőtt. Elmesélte történetét. hirdetés hirdetés Régen, még kis csemeteként is gyökerei mélyre nyúltak. Úgy kapaszkodott a földbe, mint gyermek édesanya kezébe. Karcsú dereka hosszan ívelt felfele. Fohászkodott a naphoz, hogy szelíd sugaraival táplálja lényét. A nap kegyes volt hozzá, simogatta, cirógatta,…

Járványtanulságok: ugyanazok maradtunk!

Azt hiszem Kolozsváron véget ért a járvány – ma délelőtt a főtéren volt dolgom, és, amikor leszállok a Memón a buszról, mit látok? Nyanyák állnak sorban a picike kozmetikai bolt előtt: fegyelmezetten, maszkban, hajfestékért. hirdetés hirdetés Olyan ez, mint a sérülés és az időjárás-előrejelzés: amikor szaggatott Nagyim reumája, akkor már tudtuk, hogy jön az eső,…

Járványok kora: itt a kanyaró, 20.000 felett a megbetegedések száma Romániában

Miközben úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány nem gyengül Romániában, legjobb esetben is csak lassulásnak nevezhető az állapot, amelyben a május 15-i lazítások elkezdődtek, addig egy régi-új ismerős is beköszönt a román járványpiacra. hirdetés hirdetés A koronavírussal fertőzöttek száma ma, 2020. május 17-én: 16.871 – azaz: újonnan igazolt fertőzöttek száma ma alacsonyabb volt mint tegnap, amikor…

Bukaresti járványvédelem: balhéztak az úzvölgyi huligánok, ismét megússzák

Romániában a sürgősségi helyzetet felváltotta a vészhelyzet, ami lazítást jelent, de ennek a részleteibe nem megyünk most bele, mert az elöljáróink sem tudják, hogy ez mi is kéne legyen. Legyen annyi elég: a törvényi szabályozás szerint TILOS három főnél nagyobb társaságokban bandázni. Elvileg. Ugyanis, ha a magyarellenes úzvölgyi uszítókhoz tartozol, akkor simán tüntethetsz Bukarestben, leszarva…

Itt a vészhelyzet, ezt nevezik lazításnak – gyorstalpaló kezdő és haladó itt élőknek

Romániában mától lejárt a sürgősségi helyzet, és kihirdették a vészhelyzetet – ez jelenti a lazítást. Ahogy végigböngészem az új rendelkezéseket, korlátozásokat, nekem úgy tűnik, hogy sok minden nem változik, viszont ez nem biztos, ahogy ennek az ellenkezője sem, és, ha ezt most nem értitek, akkor nem ti vagytok a hülyék, ahogy én sem, hanem az…

Nethuszár-felhívás: csak semmi lazítás, maradjatok fegyelmezettek!

Románia lazulni készül, igaz, ezt nálunk úgy nevezik, hogy elrendelik a vészhelyzetet (starea de alerta, inkább riadóhelyzetként fordítható, értelmezhető) az eddigi sürgősségi helyett. Hogy szemantikailag mindez mit takar arról fogalmam sincs, és ez csak a kisebbik baj. A nagyobb baj az, hogy az országot vezető „államférfiak” sem tudják, mit is kéne tegyenek. hirdetés hirdetés A…

Székely levél a brüsszeli Európai Parlamentnek

Eredetileg, annak idején, ezt a levelet a zaporozsjei kozákok írták a török szultánnak.Na, ezt egy kicsit átírtam, behelyettesítettem a címzettet, de a lényege ugyanaz. hirdetés hirdetés Üzenet a brüsszeli Európai Parlamentnek, valójából csupa kisbetűvel európai parlamentnek, amely éppen most üti-vágja hazugságokkal Magyarországot: „ A Magyarok a brüsszeli barmoknak! Te – szarházi sátán, az átkozott ördög…