Varsó: jelenleg lehetetlen a lengyel állampolgárok evakuálása Gázából

Izrael és Egyiptom felfüggesztette a külföldiek evakuálásának lehetőségét a Gázai övezetből, jelenleg lehetetlen a lengyel állampolgárok kimenekítése – közölte vasárnap a lengyel külügyminisztérium. A külügyminisztérium közleményében „felháborodva hangsúlyozza”, hogy „minden egyes nap, amelyet a lengyel állampolgárok Gázában töltenek, életveszélynek teszi ki őket, és szenvedéssel jár, különösen a gyermekek számára”. A közleményben aláhúzták: „semmilyen körülmény nem…

Kína tovább nyitja gazdaságát

Kína tovább fogja bővíteni a piacra jutást és növelni fogja az importot – mondta Li Csiang kínai miniszterelnök vasárnap Sanghajban. Li Csiang az évente megrendezésre kerülő, idén a hatodik Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) és a Hongcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórum megnyitóján tartott beszédében elmondta, hogy Kína elkötelezett a gazdaság további nyitása mellett, és hogy az…

Libanon azonnali elhagyására kéri állampolgárait az USA

Libanon azonnali elhagyására kérte az amerikai állampolgárokat az Egyesült Államok külügyminisztériuma szombaton. A washingtoni külügyi tárca konzuli szolgálatának utazási információs oldalán megjelent frissített figyelmeztetés egyben az egész világra kiterjedően óvatosságra kéri a külföldön tartózkodó amerikai állampolgárokat. hirdetés hirdetés A dokumentum Libanonra vonatkozó része a kiszámíthatatlan biztonsági helyzetre hivatkozva arra kéri az amerikaiakat, hogy addig távozzanak…

Háromnapos gyászt hirdettek Kárpátalján

Hétfőtől 3 napos gyászt hirdettek Kárpátalján amiatt, hogy két napja egy orosz rakétatámadás következtében életét vesztette a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár több mint húsz katonája, sokan pedig megsebesültek a frontvonal közelében, Zaporizzsja megyében – közölte hivatalos közösségi oldalain Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hivatal elnöke. hirdetés hirdetés A november 6-tól kezdődő gyásznapokon…

Atomcsapásról beszélt egy izraeli kormánytag, ki is rúgták

A Gázai övezet elleni nukleáris csapás lehetőségéről beszélt egy rádióinterjúban Amiháj Elijáhu izraeli miniszter, amitől vasárnap Benjámin Netanjahu kormányfő és Joáv Galant védelmi miniszter is elhatárolódott. KONTEXTUS a cikk végén! A The Times of Israel angol nyelvű izraeli lap beszámolója emlékeztet, hogy Elijáhu a jobboldali Zsidó Erő politikusa, örökségügyi miniszter, és nem tagja a hadműveleteket…

Izraeli katonakutyus elkapja a hamászos terroristát

Az IDF harci kutyusa üldözőbe veszi a hamászos terroristát a Gáza alatti alagutakban, majd el is kapja. Hallgasd a terrorista nyavalygását! hirdetés hirdetés A must watch: IDF attack dogs go after Hamas-ISIS terrorists inside their tunnels in the Gaza Strip and take them down. Hear the terrorists scream. pic.twitter.com/K0DGkZciC8 — Ofir Gendelman (@ofirgendelman) November 4,…

Lemondott a szerb hírszerzés vezetője, naná, hogy Amerika a hibás

Váratlanul lemondott Aleksandar Vulin, a szerb Biztonsági Információs Ügynökség (BIA), vagyis a hírszerzés vezetője pénteken, azt követően, hogy az Egyesült Államok néhány hónapja szankciókat vezetett be ellene. „Aleksandar Vucic köztársasági elnök és Szerbia fenyegetésekkel és zsarolásokkal néz szembe, amelyek csak az 1914-es osztrák–magyar ultimátumhoz hasonlíthatók. Azt követelik tőlünk, hogy ismerjük el Koszovót, hogy hagyjuk magára…

Blinken átment civilterroristakímélőbe – ez is egy szakma

Az izraeli hadseregnek a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborújában meg kell kímélnie a Gázai övezeti civileket – jelentette ki pénteken Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli tárgyalásain. Izraeli látogatása végén Antony Blinken Tel-Avivban sajtótájékoztató tartott, melyen megismételte Joe Biden amerikai elnök korábbi szolidaritási látogatásának kijelentését, miszerint „amíg az Egyesült Államok áll, Izrael nem marad magára”.…

Izrael: nem lesz tűzszünet a túszok elengedése nélkül

Izrael nem hirdet tűzszünetet a fogva tartott izraeli túszok elengedése nélkül, és nem engedi üzemanyag szállítását a Gázai övezetbe – közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteki televíziós beszédében. hirdetés hirdetés Netanjahu elmondta, hogy elutasította a pénteken Izraelbe látogató amerikai külügyminiszter, Antony Blinken kérését a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet elleni harc átmeneti szüneteltetéséről, amennyiben…

Horogkereszt a strasbourgi iskolák falain

Antiszemita jellegű feliratokat festettek több oktatási intézmény falára Strasbourgban – közölték pénteken rendőrségi források. Horogkereszteket és egy Dávid-csillagot találtak egy általános iskola falán, míg egy közeli középiskola falára egy horogkeresztet festettek, egy másik gimnázium falán pedig a „Free Palestine” (Szabad Palesztina) felirat jelent meg – erősítette meg a Les Dernieres Nouvelles d’Alsace regionális napilap értesülését…