Nem fasiszta szimbólum az úzvölgyi kelta kereszt: mégis, milyen választ vártunk?

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban azzal a kéréssel fordult Viorica Dancila miniszterelnökhöz, hogy a Kulturális Minisztérium által az úzvölgyi temetőre kibocsájtott engedélyt vonják vissza, lévén az ott felállított kelta kereszt egy legionárius szimbólum, amely a sovinizmust és a xenofóbiát népszerűsíti. Az RMDSZ elnöke akkor hozzátette: panaszt tett Elie Wiesel Intézetnél is, amiért ilyen jellegű…

Holland “igazság”szolgáltatás: népirtásért 10% felelősség – A Nethuszár bemutatja: ez volt Srebrenica, és ezt (nem) tették a hollandok

Tíz százalék – ennyit szoktunk borravalóként adni, ennyi a suttyomban megnyert közbeszerzés összegének borítékban átadott aránya, tíz százalékot ad az üzlet értékéből a nyugati korporáció a megvehető kelet-európai politikusnak, ha elintézi a cégre szabott törvényi hátteret és tíz százalék a felelősség aránya, ha aktív részese vagy egy olyan tömeggyilkosságnak, amelynek azért tartózkodtál a helyszínén, hogy…

Úzvölgyi halottak: hétből három román nemzetiségű katona nem a román seregben szolgált

Egy az úzvölgyi katonatemetővel foglalkozó friss tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a román okmányokban név szerint is megemlített hét románnak tekintett, Úzvölgyén eltemetett katona közül három nem a román hadseregben szolgált, négyre vonatkozóan pedig egyelőre nem kerültek nyilvánosságra adatok.  hirdetés hirdetés A Nagy háború írásban és képekben (nagyhaboru.blog.hu) blog Műhely rovatában szerdán közzétett…

Cigányvezér nyílt levele: “ötven éven belül mi leszünk többségben!”

Kiakadt a Vrancea megyei cigányvezér: a Romák Pro Europa Pártjának elnöke (Partidul Romilor Pro Europa), Constantin Toader nyílt levélben fordult Focsani önkormányzatához a cigányokat érintő diszkrimináció miatt, bemutatva a romák mindennapi sanyarú sorsát. Alább pedig részleteket olvashatnak a nyílt levélből, benne sok olyan gondolattal, amit bizony érdemes megfontolnunk.  hirdetés hirdetés A nyílt levél megírását az…

Vannak amcsi atomfegyverek Európában? Igen, 150!

Az Amerikai Egyesült Államok mintegy 150 atomfegyvert tartogat készenlétben a különböző európai helyszíneken – derül ki egy, a belga sajtó kezébe került titkos jelentésből, és számol be az esetről a Ziare.com. hirdetés hirdetés A NATO Parlamenti Közgyűlése által készített tanulmány között ki a La Libre Belgique és a De Morgen lapoknál. Az ebben levő információk…

Román stílusu kekeckedés Fiumében: nem használhatják a magyar időkből származó zászlójukat

Tavaly számolt be arról az Azonnali magyarországi portál, hogy a horvátországi Fiume úgy döntött, visszaállítja a magyar időkben használatos zászlaját. hirdetés hirdetés Aztán ezen szándékuknak a horvát belügy tett keresztbe, kétszer is megtiltották Fiumének, hogy történelmi zászlaját használhassa, ám a derék fiumeiek ezt megtámadták a közigazgatási bíróságon – számol be a legújabb fejleményekről a már…

Elmaradhat a Hagi-Bölöni összecsapás

Jó nap volt tegnap a Bajnok Ligája selejtező körében – továbbjutott a Kolozsvár és a Ferencváros is kellemes meglepetést okozott. hirdetés hirdetés A Fradira most igazán haragszom: kiindultam abból, hogy mégiscsak magyar fociról van szó, így simán megtettem a szelvényen, hogy győz a bolgár Ludogorets, sőt, hiába győzött az Üllői úton 2-1-re a zöld-fehér csapat,…

Érettségi: mekkora a magyar diákok lemaradása a román társaikhoz képest?

Szinte nincs olyan év, hogy különböző súlyú és mélységű balhék nélkül járjanak le az érettségi vizsgák Romániában, így volt ez az idén is. hirdetés hirdetés Amint arról a Főtér.ro is beszámolt, Marosvásárhelyen történ meg az az eset, amely méltán elnyerheti a pedagógusi geciségek versenyében az aranyérmet: Ábrám Noémi számolt be róla, hogy lánya első körben…

Ukrajna belelendült: az új humorista elnök sem a legélesebb kés a fiókban

Jót szórakozott azon Európa, hogy a végtelenül korrupt ukrán elitnek szánt üzenettel az ukránok nem is olyan rég egy menő humoristát szavaztak meg elnöknek. Vicces volt, de azt hittük, hogy ez kell a helyzet normalizálódásához. A vigyor mostanság fagy az arcunkra. hirdetés hirdetés Az ukrán külügyminisztérium ugyanis eltanulta román kollégájától, a már menesztett Teodor Melescanutól…