Kő a szívről: megmarad a családügyi minisztérium

A családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium felszámolása ellen szavazott kedden a képviselőház. A parázs vitát követő szavazáson 193 képviselő a minisztérium felszámolásának elutasítására szavazott, 81-en a felszámolásra, ketten tartózkodtak. A családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium felszámolását a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatta, a szociáldemokraták pedig a minisztérium további…

Románia prioritásként kezeli az atomenergiát

Románia továbbra is prioritásként kezeli a cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es reaktorának, valamint a doiceşti-i kisméretű moduláris atomreaktornak a megépítését – jelentette ki Marcel Ciolacu Washingtonban. Az Egyesült Államokban munkalátogatáson tartózkodó kormányfőt Jennifer Granholm energiaügyi miniszter fogadta hétfőn. A kormány közleménye szerint a találkozón Ciolacu kiemelte, hogy az energiabiztonság továbbra is stratégiai prioritás Románia számára”,…

Eljárást indított a DNA Teodosie érsek ellen

Befolyás vásárlása miatt büntetőeljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Teodosie Petrescu konstancai érsek ellen. A DNA keddi közleménye szerint az ügyben az egyik érseki tanácsos ellen is vizsgálódnak befolyás vásárlásában való bűnrészesség miatt. hirdetés hirdetés A vádhatóság szerint idén júliusban Teodosie Petrescu pénzt ígért egy üzletembernek (aki tanú az ügyben), hogy az járjon közben a…

Tízből hét román szerint hasznos az EU

Tízből hét román állampolgár (69 százalék) úgy gondolja, hogy Romániának hasznára vált az európai uniós tagság – derül ki a szerdán Brüsszelben ismertetett Eurobarométer-felmérésből. A romániai válaszadók az uniós tagságból eredő előnyök közé sorolták az ezzel járó új munkalehetőségeket (42 százalék), az életszínvonal emelkedését (28 százalék), az EU hozzájárulását a béke fenntartásához (25 százalék) és…

Eljárás indul Cîţu ellen a vakcinabeszerzések miatt

Az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerdán közölte Florin Cîţu volt miniszterelnökkel, hogy megkezdte ellene a büntetőeljárást hivatali visszaélésben való bűnrészesség két rendbéli bűncselekményének gyanúja miatt a koronavírus-elleni oltóanyagok beszerzésének ügyében. Florin Cîţu szerdán reggel jelent meg a DNA székhelyén. hirdetés hirdetés Az egész vakcinakorrupciós műbotrány lényegéről korábban már írtunk – olvasd el anyagunkat, hogy jobban…

Az antivaxerizmus eredménye: itt a kanyarójárvány, Maros megye kiemelten érintett

Még a kovidjárvány idején írtunk arról, hogy emelkedni kezdett a kanyaróban megfertőződött gyerekek száma. Ma pedig az egészségügyi minisztérium kihirdette a kanyarójárványt. hirdetés hirdetés Parázni nem kell, de határozott fellépésre lenne szükség, hogy az oltásellenes idiotizmus ne szedjen több áldozat. A kanyarót ugyanis csak oltással lehet megelőzni, az újkori középkori sötétség divatba jövetele óta azonban…

Trump kiléptetné Amerikát a NATO-ból

Ha újraválasztják, kivezet bennünket az európai szövetségből, átformálja a nemzetközi rendet, és akadályokat gördít az amerikai befolyás útjába a világban – írja Donald Trumpról a The Atlantic hasábjain Anne Applebaum neves amerikai újságíró és politológus. A cikket a G4Media szemlézte, jelen fordításunk a G4Media oldalán, illetve a The Atlantic oldalán megjelent szövegek alapján készült. Anne…

Geometriai megoldás segít elkerülni a káros interferenciát az idegrendszerben

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont (HUN-REN Wigner FK) és a Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói az idegsejtek vizsgálatának új lehetőségét tárták fel. Az általuk alkalmazott gépi tanulásos eljárás segítségével megállapították, hogy az e sejtekre jellemző, úgynevezett „kevert szelektivitás” ellenére a különböző környezeti ingerek, sőt az állatok kognitív állapota is egyértelműen kiolvashatók a neurális aktivitásból. hirdetés hirdetés…

Terrortesók találkozója: Moszkvába látogat az iráni diktátor

Ebrahim Raiszi iráni elnök csütörtökön Oroszországba látogat, ahol orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal fog tárgyalni – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak. Az iráni államfő moszkvai látogatásról elsőként kedd reggel a Tasznim iráni hírügynökség számolt be. „Megerősíthetem, hogy orosz-iráni tárgyalások lesznek. December hetedikén” – mondta Peszkov. hirdetés hirdetés A Tasznim szerint Raiszi…

Negatívra módosította Kína adósbesorolásának kilátását a Moody’s

Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína államadós-kockázati minősítésének kilátását kedden a Moody’s Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a döntést, hogy a jelek szerint a kínai kormány a pénzügyi stresszhelyzetben lévő regionális és helyi önkormányzatok finanszírozási támogatására készül, és a cég megítélése szerint ez széles bázisú, lefelé ható kockázatokkal terheli…