Trump már látja a fényt az alagút végén

„Már látjuk a fényt az alagút végén” – hangoztatta az amerikai elnök a Fehér Házban vasárnap este, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító munkacsoport szokásos sajtókonferenciáján. hirdetés hirdetés Donald Trump derűlátóan nyilatkozott, leszögezve, hogy New Yorkban a halálozás csökkenő tendenciája „jó jel lehet”. Az elnök azzal kezdte a sajtókonferenciát, hogy jobbulást kívánt Boris Johnson brit kormányfőnek,…

Kilapították az izolációt mellőző szabályszegőket a csendőrök Teleormánban

Lassan a csendőrök is megunják, hogy világjárvány idején is akadnak, akik folyton kijátsszák a szabályokat, és ráadásul a környezetük megfélemlítésétől sem riadnak vissza – legalábbis erre következtethetünk a SpyNews riportjából, a lap szerint Teleormán megyében a csendőrök össze-vissza vertek egy Olaszországból, Spanyolországból és Angliából hazaérkező alvilági figurákból álló csoportosulást. hirdetés hirdetés Az említett országokból hazatérő,…

Torlódás alakult ki a nagylaki átkelő kilépő oldalán

Három órára nőtt a személygépkocsival utazók várakozási ideje vasárnap délelőttre a nagylaki közúti határátkelőhelyen – közölte honlapján a rendőrség. Csütörtök estétől a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen korlátozásokat vezettek be, a személyforgalmat a kilépő oldalon a nagylaki átkelőre terelik, a sztrádán a teherforgalom haladhat Románia felé. A romániai sajtó beszámolója szerint a nagylaki átkelőnél kialakult torlódás oka, hogy…

Szijjártó: hazugságokat terjesztenek a magyar „koronavírus-törvényről”

Hazugságokat, csúsztatásokat, álhíreket terjesztenek a magyar „koronavírus-törvényről” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt írta: pénteken újra átbeszélték az EU-tagországok külügyminiszterei a koronavírus miatt kialakult helyzetet. Úgy fogalmazott: „most már csak 27-en vagyunk, de nyugodtan odatehettünk volna egy huszonnyolcadik széket is a virtuális asztal köré – a képmutatásnak”. hirdetés…

Trump ezer katonát vezényelt ki New York utcáira – globál-korona

A Balkán sem ússza meg a koronavírus-járványt, tragédia Spanyolországban, Olaszországban – a jeruzsálemi virágvasárnapi menet elmarad – kitekintő a koronavírus által fojtogatott nagyvilágra. hirdetés hirdetés Meghaladta az 1,2 milliót a regisztrált fertőzöttek száma a világban Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma vasárnap reggelre több mint 100 ezerrel, 1 202 827-re nőtt a világban. A Covid–19…

Dubioza Kolektiv Quarantine Show 2. rész

A Dubiozát senkinek sem kell bemutatni. Akinek mégis, nos, azt nem most tesszük meg… Nézzétek a bosnyák zenekar Karantén Show-ját! Mossatok kezelt előtte! hirdetés hirdetés   hirdetés hirdetés (Nethuszár) ELSŐ RÉSZ ITT! Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés Nethuszár ZSIDÓ…

Szigorít a Balkán: újságírót is előállítottak Szerbiában

Szerbiában a közvetlen érintkezéssel járó tevékenységet végzők üzleteit zárták be, Montenegróban hiteltörlesztési moratóriumot vezettek be az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági problémák kezelésére, míg Bosznia-Hercegovina és Horvátország csütörtökön lezárta húsz közös határátkelőhelyét. Álhírterjesztés és a pánikkeltés miatt előállítottak egy újságírót Szerbiában. hirdetés hirdetés Míg korábban csak egyes önkormányzatok tiltották be a fodrász- és kozmetikai szalonok…

Ursula von der Leyen és Giuseppe Conte a sajtón keresztül üzent egymásnak

Szolidaritásra épülő gazdasági intézkedéseket vázolt fel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az olaszokhoz a La Repubblica napilap csütörtöki számában intézett üzenetében, miközben Giuseppe Conte kormányfő egyidejű válaszában megváltozott európai széljárásról beszélt. hirdetés hirdetés Ursula von der Leyen kijelentette, Európa kiáll az „elképzelhetetlen” járványhelyzettel példamutatóan szembeszálló Olaszország mellett. Az Európai Bizottság elnöke elismerte,…

Amire a világjárvány közepén is ráérnek: a migránspolitikája miatt büntette meg az Unió Magyarországot, Lengyelországot és Csehországot

Nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön. hirdetés hirdetés Az Európai Unió Tanácsa 2015-ben hozott döntést arról, hogy Magyarországnak 1264 menedékkérőt kell átvennie, ezt a határozatot jogtalan döntés miatt…

Már csak jövőre tudjuk meg, hogy hányan vannak az oroszok – 2021-re halasztják a népszámlálást

A koronavírus-járvány miatt Oroszországban 2021-re halasztják az idei évre tervezett népszámlálást – jelentette ki Pavel Malkov, a szövetségi állami statisztikai szolgálat (Roszsztat) vezetője. hirdetés hirdetés A népszámlálás megtartásával kapcsolatban már a belföldi közegészségügyi helyzet megromlása előtt kételyek merültek fel, az elsőként Kínában kitört Covid-19 járvány ugyanis elakasztotta az eljáráshoz kibocsátandó orosz táblagépek alkatrészszállításait. Az orosz…