Fura feszedezés Moldovában: orosz drón miatt zárták le az ország légterét

Alig pár napja számoltunk be Maia Sandu moldovai elnök asszony sajtótájékoztatójáról, amelyen ismertette országa destabilizálására irányuló orosz törekvéseket, ma pedig biztonsági okok miatt lezárták a Moldova Köztársaság légterét, amelyet csak késő délután nyitottak meg újra. hirdetés hirdetés A Ziarul de Garda számolt be arról, hogy a moldovai légügyi irányításért felelős állami intézmény lezárta az ország…

Hazaérkezett a Hunor mentőcsapat Törökországból

Hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból hétfőn kora hajnalban, az egység 17 túlélőt – köztük három gyermeket – mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban. hirdetés hirdetés A mentőegységet szállító katonai gép nem sokkal vasárnap éjfél után szállt le Budapesten, a Liszt Ferenc…

A CDU nyerte a berlini tartományi választást

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a Berlinben tartott tartományi törvényhozási választáson a hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredmény szerint. Az ellenzéki CDU a szavazatok 28,2 százalékát gyűjtötte össze, 10,2 százalékponttal erősödve az előző, 2021-es törvényhozási (képviselőházi) választáson elért 18 százalékhoz képest. A CDU csaknem negyedszázada, 1999 óta először nyert választást a tartományi rangú…

Bajorország segíti Románia schengeni csatlakozását

Bajorország támogatja Románia felvételét a schengeni övezetbe, és megpróbálja meggyőzni a román és bolgár csatlakozás ellen szavazó Ausztriát, hogy ne akadályozza felvételüket a határellenőrzés nélküli térségbe – ígérte Markus Söder, a német tartomány miniszterelnöke hétfőn Bukarestben, Nicolae Ciuca román miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően. hirdetés hirdetés Közös sajtóértekezletükön rámutatott: az Európai Unióban nincsenek első- és másodrangú…

Áder János: keep calm Debrecen, az ivóvíz jó minőségű marad

A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvízük, ugyanis a természetes vízvisszapótlás is naponta mintegy 75 ezer köbméter Debrecen vízbázisán – mondta el a városba tervezett akkumulátorgyár kapcsán Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett új műsorában. hirdetés hirdetés A volt köztársasági elnök a legnépszerűbb videómegosztón is elérhető műsorban Kaderják Péterrel,…

Új irodalmi sorozatot a Petőfi Kulturális Ügynökség

Új irodalmi sorozatot indít XX címmel a Petőfi Kulturális Ügynökség, a 20. század azon kiemelkedő írói és költői kerülnek a fókuszba, akik születésének vagy halálának idén kerek évfordulója van – áll az intézmény hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében. hirdetés hirdetés A XX első estjén, csütörtök este az idén 80 éve született Petri György Kossuth-és József…

Uniós projekt segíti a kerecsensólymok védelmét

A világszerte veszélyeztetett kerecsensólymok európai uniós állományának kétharmada Magyarországon fészkel. A hazai ragadozó madárfaj védelméért folytatott munkát az Európai Unió LIFE programja is támogatja. hirdetés hirdetés A kerecsen Magyarország kultikus madárfaja nagy valószínűséggel a kerecsensólyom Altaj-hegységi változata, nálunk fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint. A faj európai állományának jelentős része a Kárpát-medencében fészkel, így…

Embercsempészeket fogtak a román hatóságok

Ázsiai illegális bevándorlókat Nyugat-Európába szöktető embercsempész-hálózatot lepleztek le hétfőn a romániai hatóságok – közölte a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni román ügyészség (DIICOT). hirdetés hirdetés A vádhatóság közleménye szerint a román határrendészettel együttműködve hétfőn 34 házkutatást tartottak Bukarestben, illetve Ilfov, Arges, Dambovita, Teleorman, Olt, Szeben, Arad, Valcea, Vrancea és Galac megyében. A 2021-ben szerveződött, mostanáig…

EU-prognózis: az uniós gazdaság elkerüli a recessziót

Noha a kedvezőtlen feltétek továbbra is fennállnak, javultak az idei növekedési kilátások, az Európai Unió gazdasága elkerüli a recessziót – közölte az Európai Bizottság a hétfőn közzétett téli időközi gazdasági előrejelzésében. hirdetés hirdetés Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta: csaknem egy évvel az Oroszország indította ukrajnai háborút követően az Európai Unió gazdasága az…

Magyarország megindította a kitermelést a békési gázmezőn

Hétfőn üzembe áll az első kút a Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen, Nyékpuszta mezőn a napokban megkezdődik a második kút fúrása is – tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-t. A kormány a hazai szükségleteket minél nagyobb arányban belföldi forrásból kiszolgálva erősíti Magyarország energiaszuverenitását és az ellátás biztonságát – hangsúlyozta közleményében a tárca. hirdetés hirdetés…