Nincs meglepetés: ismét Hiszi Csin-ping Kína elnöke

Bár sokan bíztak valamiféle csodában, sőt, az álhírek korszakában minden gond nélkül terjedt el a médiában nemrég, hogy puccs zajlik Pekingben (szó nem volt ilyesmiről), a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága újabb öt évre Hszi elvtársat tette meg Kína elnökévé. hirdetés hirdetés A 69 éves Hszi számára ez már a harmadik egymást követő mandátum, miközben…

A Brexit ellen tüntettek Londonban

Többezer ember tüntetett Londonban szombaton, azt követelve, hogy az Egyesült Királyság térjen vissza az EU-ba – írja a News.ro portálra hivatkozva a G4Media. hirdetés hirdetés Az ország minden részéből érkező tüntetők által magasba emelt transzparenseken olyan üzeneteket fogalmaztak meg, miszerint: „A Brexit soha nem lesz működőképes”, illetve „alacsonyabb számlákért #visszalépniazEU-ba”. A tömeg a „tories out”…

Székely Sára: „jönnek a magyarok, háború lesz”

Székely Sára nyugdíjas korában kapcsolódott be a kolozsvári Zsidó Hitközség adminisztratív és karitatív tevékenységeibe. Minthogy ortodox zsidó környezetben nevelkedett, ismeri a vallási előírásokat, ismereteit megosztja mind a hitközség fiatal tagjaival, mind pedig lányával és unokájával. Lakása a központi Sétatér közelében van. Magas íróasztalánál ülve, az édesanyjáról, a háborúról, az árvaházról és sok-sok szeretetről mesélt.  hirdetés…

Csörög a román államkassza: 2,6 milliárd euró érkezik

Az Európai Bizottság jóváhagyta a PNRR-hez kapcsolódó első kifizetést, így hamarosan 2,6 milliárd euró érkezik a román államkasszába. hirdetés hirdetés A Beruházások és Európai Projektek Minisztériuma jelentette be szombaton, hogy az EU végrehajtó szerve engedélyezte az első PNRR-hez kapcsolódó kifizetéseket, amely alapján 2,6 milliárd eurót fizetnek ki Romániának – számol be a hírről a News.ro…

Olasz meló: meglepetések a Meloni-kormányban

A Chigi palotában vasárnap átvette mandátumát Georgia Meloni olasz kormányfő és kormánya, ezzel átveszik a stafétát a korábbi miniszterelnöktől, Mario Draghitól. A Fratelli d’Italia által összeállított kormány névsora jelzésértékű is lehet, Meloni meg szeretné nyugtatni Olaszország partnereit, akik a Fd’I állítólagos fasizmusa miatt aggódtak mostanáig. hirdetés hirdetés „Nincsenek meglepetések” – kommentálta a France Info számára…

Magyarok szabadítottak fel egy ukrán falut!

A 68. kárpátaljai zászlóalj harcosai is részt vettek a híres harkovi műveletekben, amely során három luxemburgnyi terület szabadult fel az orosz megszállás alól. Az Ambarne ukrán faluba behatoló első felszabadító harcosok magyarok voltak – írja Fegyir Sándor a közösségi oldalán, aki egy videót is melléket, amin a kárpátaljai zászlóalj katonái „hajrá, magyarok!” csatakiáltással ünneplik győzelmüket!…

Ultrakomoly légi radar érkezett Romániába

A spanyol hadsereg légi radarrendszert küldött Romániának, hogy hatékonyabban tudjuk védeni a keleti arcvonal légterét az orosz fenyegetésekkel szemben – írja a 20Minutosra hivatkozva a G4Media. hirdetés hirdetés A spanyol honvédelmi miniszter szerint a radarrendszer, az összes hozzátartozó technikai felszereléssel együtt október 10-én indult el Cartagena kikötőjéből Konstanciára, ahova 38 katonát rendeltek ki, akik majd…

Pánikolnak a ruszkik: Herszon azonnali elhagyására szólítottak fel

Pánikolnak a ruszkik a Herszon elleni ukrán offenzíva miatt, ezért arra szólították fel a lakosságot, hogy AZONNAL hagyják el a várost, és vonuljanak át a Dnyeper keleti partjára. A felhívást az annektált régió orosz vezetése tette közzé a Telegram-csatornáján. hirdetés hirdetés Az utóbbi napokban többezren hagyták el a várost, köszönhetően az orosz agresszor által a…

Ritka felvételek: Bibó István interjúban emlékezik ’56-ra

Bibó István (Budapest, 1911. augusztus 7. – Budapest, 1979. május 10.) jogász, a 20. század nagy magyar politikai gondolkodója. Illyés Gyula szavaival élve volt benne civil kurázsi, hiszen a szovjet intervenció idején, azon a november vasárnapi hajnalon az 1956-os forradalmi kormány egyetlen tagjaként a Parlamentben maradt. hirdetés hirdetés A forradalom leverését követő megtorlások idején életfogytig…

Magyarország lángokban 1956 – dokumentumfilm

A film címszavakban mutatja be a magyar nemzet történetét a honfoglalástól 1956-ig, majd az akkori eseményeket részletesen ismerteti. Segítségkérésnek szánták, de a világ nemzeteinek vezetői szótlanul tűrték az oroszok bevonulását. Megannyi fővárosban tömegtüntetések zajlottak a magyar nép mellett, de, mint már tudjuk, még 33 évig rajtunk maradt az orosz rabiga. hirdetés hirdetés Hat forgatócsoport járta…