A külügy nem ismeri el a megszállt területeken szervezett elnökválasztás eredményét

A külügyminisztérium pénteken bejelentette, hogy nem ismeri el az orosz hatóságok által Donyeck, Luhanszk, Zaporozzsja, Herszon területeken, a Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopol városában szervezett elnökválasztás legitimitását. „2024. március 15–17. között elnökválasztást tartanak az Oroszországi Föderációban. Az orosz hatóságok bejelentették, hogy a választásokat az Oroszországi Föderáció által 2014 óta jogellenesen annektált vagy ideiglenesen megszállt ukrán…

Húsz százalékkal emelkedik az egészségügyi dolgozók bére

Márciustól 10 százalékkal, júniustól pedig újabb 10 százalékkal nő az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók alapfizetése. Az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a kormány. hirdetés hirdetés Esti sajtótájékoztatóján Mihai Constantin kormányszóvivő elmondta, hogy a béremelés több mint 235.000 egészségügyi alkalmazottat és az állami szociális intézmények mintegy 46.000 fős személyzetét érinti. Az intézkedés…

Jövő tavaszig érvényben marad az energiár–sapka

Legalább 2025 tavaszáig érvényben marad a villamos energia és a földgáz árát korlátozó mechanizmus – jelentette ki Marcel Ciolacu a csütörtöki kormányülés elején. hirdetés hirdetés A miniszterelnök elmondta, hogy Európa–szerte élénk vita zajlik a jövő évi gázárakról, de a kormány tervei szerint Romániában legalább 2025 tavaszáig érvényben marad az energiaár–sapka. A közeljövőben igazítani fognak a…

Népszavazással döntene a kormány a verespataki aranykitermelésről

Marcel Ciolacu egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy népszavazást szervezne a verespataki aranykitermelés elkezdéséről. A miniszterelnök elmondta, hogy a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) nemzetközi választottbírósága várhatóan pénteken jelenti be annak a kártérítésnek az összegét, amelyet a román államnak kell fizetnie a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt. Hozzátette, hogy a kormány az ítélet függvényében dönt a…

Iohannis a revizionizmust jelölte meg az egyik legfontosabb európai problémának

Az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusán tartott csütörtöki beszédében Klaus Iohannis kijelentette, hogy szerinte az Európában egyre jobban terjedő revizionista–nacionalista tendenciák jelentik a legnagyobb kihívást az EU számára, valamint leszögezte: az Európai Unió és a NATO nem vetélytársak. hirdetés hirdetés Az államfő a béke kontinensének nevezte Európát. Szerinte emlékeztetni kell a polgárokat arra, hogy „mindannyian…

Harmadik országba helyezné át a migránsokat az EPP

Az Európai Néppárt a migrációs nyomás miatt a menedékkérők harmadik országokba való áthelyezését szorgalmazza – olvasható a párt választási programjában, amelyet szerdán, a Bukarestben zajló EPP–kongresszus első napjának végén kézfeltartással, egyhangúlag fogadtak el. hirdetés hirdetés A javaslat egyértelmű változást jelent az európai migrációs politikában, amelyet az Európai Bizottság hivatalban lévő vezetője, a német konzervatív Ursula…

Macron beleíratná az abortuszhoz való jogot az Európai Unió Alapjogi Chartájába

Emmanuel Macron francia államfő a nemzetközi nőnapon megerősítette, hogy szeretné, ha a terhességmegszakításhoz való jogot rögzítenék az Európai Unió Alapjogi Chartájában, mert „semmi sem magától értetődő, és mindent meg kell védeni”. A francia elnök a párizsi Vendome téren pénteken rendezett nyilvános ünnepségen beszélt erről. Az ünnepség keretében a köztársaság pecsétjét is elhelyezték azon a törvényen,…

A cseh kormányfő fogadta a szlovákiai ellenzék vezérét

Petr Fiala cseh kormányfő pénteken Prágában fogadta Michal Simeckát, a legerősebb szlovákiai ellenzéki tömörülés, a Progresszív Szlovákia mozgalom elnökét. Csehország és Szlovákia kapcsolatai „nagyon magas szinten vannak” – írta a találkozó után a miniszterelnök az X közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében. hirdetés hirdetés A találkozóra két nappal azt követően került sor, hogy Prága lemondta a tavaszra…

Viktor Orbán la Washington: forum pe tema valorilor conservatoare

Cel mai renumit institut american conservator de cercetare, Heritage Foundation, a găzduit joi un forum pe tema viitorului relaţiilor dintre S.U.A. şi Ungaria, iar invitatul forumului a fost premierul maghiar Viktor Orbán, a relatat Bertalan Havasi, şeful biroului de presă al prim–ministrului ungar, pentru MTI. Moderatorul discuţiei cu Viktor Orbán a fost Kevin Roberts, preşedintele…

Donald Trump nyilvános vitára hívta Joe Bident

Elnökválasztási vitára hívta Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje Joe Biden hivatalban lévő elnököt, a Demokrata Párt várható jelöltjét. Donald Trump előző elnök csütörtökön közösségi oldalán kiadott közleményében azt írta, hogy bármikor, bárhol készen áll a vitára utódjával és legvalószínűbb választási ellenfelével. hirdetés hirdetés A republikánus politikus a politikai vita témájaként azokat az ügyeket…