Nemzetközileg is keresik KáGéBélát

Európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a Kúria által kémkedés és más bűncselekmények miatt jogerősen 5 év fegyházra ítélt K. B. ellen a Budapest Környéki Törvényszék – tudatta a honlapján szerdán bíróság. Az elítélt Kovács Béla volt jobbikos politikus, korábbi európai parlamenti (EP–) képviselő. hirdetés hirdetés A törvényszék felidézte, hogy 2020. szeptember 24–én hirdettek elsőfokú…

Az Unió lakosságának 22 százaléka volt kitett a szegénység kockázatának

Az Európai Unió lakosságának csaknem 22 százaléka, mintegy 95,3 millió ember volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának 2022–ben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán. A jelentés szerint az érintett lakosság olyan háztartásban élt, amely a szegénység és a társadalmi kirekesztés, a súlyos anyagi és társadalmi nélkülözés, vagy a…

Az RMDSZ nem szavazza meg az új kormányt

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem fogja támogatni az új kormány beiktatását a csütörtöki parlamenti szavazáson – jelentette be szerdán Cseke Attila. A leköszönő fejlesztési miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, „érdekes” helyzet lenne, ha az RMDSZ támogatná a kormányt, miután „kitették” a koalícióból. Hozzátette ugyanakkor, hogy az RMDSZ által helyesnek tartott, az ország és a helyi közösségek…

Matt! Az RMDSZ – egyelőre – nincs kormányon!+KONTEXTUS

A napokban többször is írtunk már a román kormányváltás, az úgynevezett rokáda körüli eseményekről, amelyek a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének nem hoztak túl sok jót . Tegnap este ott tartottunk, hogy a Szövetség elnöke kijelentette: vagy marad náluk a fejlesztési tárca, vagy visszautasítják a kormányzásban való részvételt. Aztán minden, de minden megfordult, mintegy végtelenített Dallasban,…

Kilökték az RMDSZ-t a kormányból

Feleim, tetszik vagy sem, de a címbeli megfogalmazás igaz: miután hosszú éveken keresztül járta az a vicc mifelénk, hogy aszongya: miért tartanak választásokat Romániában? Hogy kiderüljön kivel fog kormányozni az RMDSZ, nos, ma már egyre erősebben néznek ki úgy a dolgok, hogy a Szövetség elesik a kormányrúdtól, pontosabban, ellökték onnan – méghozzá viszonylag elegánsan, még…

Deca: a tanárok visszatérnek az iskolába

Ligia Deca tanügyminiszter azt mondta a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatóján, hogy információi szerint a tanárok visszatérnek az osztálytermekbe, miután a szakszervezetek bejelentették a sztrájk felfüggesztését. A tárcavezető közölte: miután a tanárok ismét munkába állnak, az oktatás visszatér a normális kerékvágásba, kiszámítják az éves tanulmányi átlagokat és lezárják a tanulók tanulmányi helyzetét, majd június 19–én, hétfőn,…

Bruttó 1.300 lej béremelés a pedagógusoknak

Bruttó 1300 lejjel megemelte a kormány a pedagógusok és a kisegítő tanszemélyzet bérét; ez átlagosan valamivel több mint 25 százalékos béremelést jelent – jelentette be hétfőn Marius Budăi munkaügyi miniszter. A kormányülés utáni sajtótájékoztatón a tárcavezető elmondta, hogy béremelésre vonatkozó döntést belefoglalták a hétfőn elfogadott sürgősségi kormányrendeletbe, amely még a nap folyamán megjelenik a Hivatalos…

Sztrájkoló tanárokra nincs szankció, de fizut sem kapnak

A sztrájkoló tanárokat semmilyen módon nem fogják szankcionálni, de a vonatkozó jogszabálynak megfelelően nem kapnak fizetést azokra a napokra, amelyeken nem dolgoztak – jelentette ki vasárnap a tanügyminiszter. Ligia Decát arról kérdezték az újságírók a kormányülést követő sajtótájékoztatóján, hogy számíthatnak–e valamilyen szankcióra a sztrájkoló tanügyi alkalmazottak. hirdetés hirdetés A miniszter azt mondta, nincs szó semmiféle…

FONTOS: június 16–ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőket

Június 16–ig meghosszabbította az oktatási minisztérium az érettségire és a nyolcadikosok képességvizsgájára való beiratkozás határidejét, és addig minden diáknak le kell zárni a tanulmányi helyzetét – jelentette be a vasárnapi kormányülés végén a tanügyminiszter. hirdetés hirdetés Ligia Deca sajtótájékoztatóján elmondta, június 13. helyett június 16–áig lehet feliratkozni a két országos vizsgára. A többi osztály esetében…