Izrael ereje nem hazudik!

Amikor tavaly, október hetedikén a Hamász példátlan támadást indított Izrael ellen, akkor aligha volt olyan radikális iszlám vezető, aki ne tudta volna: ami ezután jön, azt a zsidó állam ellenségeinek nehéz lesz túlélni. Ahogy kinéz most a helyzet, nem is fogják! hirdetés hirdetés A médiában közvetített gázai képeket mindannyian ismerjük – a Nyugat pénzén ENSZ…

Több ezer fertőző betegség lesz nyomon követhető a szennyvíz segítségével

Új módszert mutattak be a szennyvízben előforduló fertőző betegségek monitorozására egy európai együttműködés keretében az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék kutatói; az eljárás egyszerre több ezer fenyegetés forrását is képes feltárni. A kutatásról szóló tanulmány a Nature Communications című folyóiratban jelent meg. hirdetés hirdetés A kutatás során Budapest, Bologna, Koppenhága, Róma és Rotterdam szennyvizéből vett…

Áttörő felfedezést tett a szuperbaktériumok elleni küzdelemben egy magyarok vezette kutatócsoport

Egyedülálló szuperbaktérium-térképet készítettek magyar kutatók egy nemzetközi projekt keretében, ami az egyik legveszélyesebb kórházi baktérium globális jelenlétét és terjedését mutatja be részletesen. A HUN-REN Szegedi Biológiai Központban működő Biotechnológiai Nemzeti Laboratórium vezette kutatás eredményei új fejezetet nyithatnak az antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések elleni küzdelemben – tájékoztatta a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) az MTI-t pénteken. hirdetés hirdetés…

Izrael lefejezte a Hezbollahot, Naszrallah halott

A késő éjszaka felröppent híreket immár az IDF is megerősítette: a Hezbollah vezetője halott. És nemcsak ő… Hölgyeim és uraim! Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) bejelentette: a Hezbollah terrorszervezetet 32 élve irányító Hasszan Naszrallah (Hasszan naszr Alláh) életét vesztette a zsidó állam légicsapása következtében. Mi több, az akcióban Hezbollah magasrangú parancsnokainak „többsége” szintén meghalt. Az…

Az EU aggódik az Irakban végrehajtott kivégzések növekvő száma miatt

Aggodalmát fejezte ki az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) az Irakban végrehajtott halálbüntetések, beleértve az egy nap alatt végrehajtott kivégzések növekvő száma miatt pénteken. Az erről szóló közleményben a szolgálat részéről kiemelték, hogy az EU határozottan, minden körülmények között ellenzi a halálos ítéletet, amely nem egyeztethető össze az ember élethez való elidegeníthetetlen jogától, és felhívták…

Spanyolország tiltakozik, amiért államfőjét nem hívták meg a mexikói elnök beiktatására

Szóbeli jegyzékben fejezte ki hivatalos tiltakozását Spanyolország amiatt, hogy államfőjét, VI. Fülöp királyt nem hívták meg az új mexikói elnök beiktatására – közölte a spanyol állami hírügynökség pénteken. Az EFE szerint a spanyol kormány amellett, hogy tudatta ellenérzését a döntéssel szemben, a jegyzékben azt is közölte, hogy nem képviselteti magát az ünnepségen, amelyre Pedro Sánchez…

Öt erdélyi magyar színház menni Bukarest

Harmadik alkalommal is megszervezi a magyar színházi fesztivált Bukarestben a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN), hogy az egyesületet létrehozó öt erdélyi teátrum a román fővárosban is bemutathassa fontosnak tartott előadásait – közölte az MTI-vel Balázs Attila, a MASZÍN elnöke, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója. hirdetés hirdetés Idén szeptember 30. és október 6. között…

Iron Maiden: duplakoncert Budapesten

Duplázik az Iron Maiden jövőre a magyar fővárosban. A világhírű angol rockcsapat a nagy érdeklődésre tekintettel egy második koncertet is meghirdetett: az eredetileg bejelentett 2025. május 27. mellett május 28-án is zenél a Papp László Budapest Sportarénában – közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel. hirdetés hirdetés Az Iron Maiden a múlt héten jelentette…

Petőfi Irodalmi Múzeum: hosszabb nyitvatartás, új programsorozatok

Hosszabb nyitvatartással és új programsorozatokkal is készül ősztől az idén hetvenéves Petőfi Irodalmi Múzeum, ahol tárlatvezetések, kreatív íráskurzus és beszélgetéssorozat is várja látogatókat. Szeptember 26-án és októbertől minden hónap harmadik csütörtökje Kispéntek lesz a PIM-ben, amikor 12 órától 20 óráig tekinthetőek meg az állandó és időszaki kiállítások, este 18 órától pedig kurátori tárlatvezetések várják az…

Szakadó eső hozza magával a lehűlést

Vasárnaptól erős lehűlés következik, 34 fokról 15 fokra zuhan a Kárpátok közötti régiókban a nappali csúcshőmérséklet, és különösen Olténiában, a Déli-Kárpátokban, illetve a Kárpátkanyarban várható nagy mennyiségű csapadék – nyilatkozta csütörtök este a kormánypalotába összehívott tanácskozáson az Országos Meteorológiai Szolgálat vezérigazgatója. hirdetés hirdetés Elena Mateescu elmondta, hogy a hét végéig a sokéves átlagnál melegebb idő…