A hülyeség balkáni ünnepe: a románok védik majd a tisztességet, Tusk nosztalgiázott egyet a Ceausescu-rezsim után

Románia átvette az Európai Unió soros elnökségét – a hír elég kéne legyen, hogy masszív népvándorlás induljon meg a tengeren túlra, de azért van az a brüsszeli globalokrata elit, amelyik örömmel fogadja a büntetőtörvény módosításának “eredeti” megoldásait hangoztató – és gyakorlatba is ültető – román kormány érkeztét. hirdetés hirdetés Azonban a hülyeségspirál vonalán ne szaladjunk…

Szerbia: hóba firkáltál az ujjaddal? Két hónap börtön!

Szerbia nem lacafacázik, ha a helyi kisebbségek, pláné az albán kisebbség rekcumozására kerül sor – három albán fiatalt ugyanis 55 napnyi börtönre ítéltek, amiért a hóba firkálták azt, hogy UCK. Igen, jól olvasod, hóba firkálásért kaptak majd’ két hónapot! A három albán fiú – egyikük koszovói, a másik kettő belgrádi – január hatodikáról hetedikére virradó…

Megtanultad valahogy a der, die, das-t? B@szhatod, jön az interszexuális nem a német nyelvben

Sokan vagyunk úgy, akik valamikor német nyelvet kezdtünk el tanulni, hogy agybajt kaptunk a der-die-das-tól, hogy melyiket, mikor kell használni, én pl. sosem tudtam megtanulni, így aztán inkább ráálltam az angolra, amit mondjuk nem bántam meg, de azért most egy percnyi néma főhajtással áldozok azon nebulók előtt, akik idén fognak neki a német nyelv elsajátításának.…

Vizsgálja az ENSZ a bukaresti tüntetés szétverését

Vizsgálatot kezdeményezett az ENSZ a 2018. augusztus 10-én Bukarestben lezajlott tüntetés csendőrség általi szétverése miatt – adta hírül a Declic közösség, és számol be az esetről az Adevarul. hirdetés hirdetés Az ENSZ ezzel helyt adott a Declic által benyújtott petíciónak, amiben 80.000 aláírás által megtámogatva azt kérték a nemzetközi szervezettől, hogy vizsgálja ki és büntesse…

ROVATAINK

ZSIDÓ ERDÉLY SZEMLE SIGN IT! ROMÂNĂ RIPOSZT RIMESSZA REVOLUTION’89 KLÍMAVÁLTOZÁS JÁRVÁNYOK KORA IZRAEL HÁBORÚJA HÁBORÚS IDŐK HÁBORÚ UKRAJNÁBAN GHONZENÉK FLOW ENGLISH CIGÁNY ERDÉLY ASSZÓ 10 SZÁZALÉK Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés

Kisember a hálóban – hogyan mérgez a Szeku 30 évvel a forradalom után?

A Nethuszár korábban egy két részes cikkben számolt be arról, hogy mi lett a sorsa az 1989. december 21-én este, éjjel letartóztatott marosvásárhelyi forradalmároknak, illetve az általuk a különböző rendőrök és szekusok ellen megtett feljelentéseknek. Az akkori cikkünkben szerepelt Dobrovolschi Eugen, akit szintén letartóztattak 21-én este, másnap délig tartották fogva több társával együtt, megverték, majd…

Herr Kurz – fogadjunk, hogy nem mennek el az osztrák cégek

Ahogy azt Dancila kormányfő bejelentette tegnap, a kormány végül megszavazta a pénz- és adóügyi intézkedéseket tartalmazó kormányrendeletet. A tőzsde aggódik, ez természetes, a multik aggódnak, a bankok egyenesen rettegnek, és ezek a szereplők hirtelen mind-mind elkezdek a román állampolgárokért aggódni, és a saját országukból érkező cégeikért pedig nem aggódni. hirdetés hirdetés A mai aggódásnemaggódásversenyt az…

A kormány ma este elfogadja a tőzsdét már zuhanórepülésbe indító “Fiskális bombát”

A román nyelvű ellenzéki sajtó által “fiskális bombának” keresztelt sürgősségi kormányrendelet ma esti elfogadását jelentette be Viorica Dancila kormányfő, várható az újabb tőzsdei mélyrepülés, viszont mi, egyszerű polgárok jól járunk. Vagy nem. hirdetés hirdetés A korábbiakhoz képest van viszont néhány új elem is a sürgősségi kormányrendeletben: – míg az eredeti javaslatban csak a gázárak plafonizálása…

Büdös magyarnak, uzsorásnak nevezték a háta mögött – Olosz Gergely köddé vált

Olosz Gergely egykori RMDSZ-e szenátort, a Szövetség elnöki tisztét is megpályázó politikai érdekképviselőt (mondjuk nem tudom, kinek az érdekét és hogyan képviselte, de mna…) már régóta vizslatja a DNA, lévén a fickó eléggé sárosnak tűnik bizonyos kenőpénzek elfogadásának ügyében. Aztán tegnap megszületett az ítélet: három év letöltendő, Oloszt pedig nem találják a hatóságok. hirdetés hirdetés…

Meglepetések nélkül: nem ment át a bizalmatlansági indítvány, Hunor megleckéztette az ellenzéket

Ma tartották Románia parlamentjében az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáját, amelynek lényegét leginkább a tara arde, iar babele se piaptana román mondással lehetne kifejezni, aminek a lényege magyarul valahogy így hangzik: az ország lángokban, a nyanyák pedig fésülködnek. hirdetés hirdetés Ugyanis minden szereplő előtt világos volt, hogy hamarabb megy át a teve a tű…