Tanulságos: egy tibeti a Kína-Vatikán közötti egyezményről

Történelminek nevezte a magyar és a világsajtó a Vatikán és Kína között nemrég megkötött egyezményt, dacára annak, hogy Ferenc pápa kénytelen volt elismerni a korábban Kína által – és a katolikus egyház álláspontja szerint illegálisan – kinevezett nyolc püspököt. Az egyezménnyel kapcsolatban egy tibeti szerzetes, Sang Jieja is fejtette álláspontját, alább ismertetjük. Egy tibeti nézőpontja…

Szigorúan ellenőrzött szerelmek: Trumpról is aktát vezetett a cseh kommunista titkosszolgálat, saját apósa jelentett róla

A Respekt című cseh hetilapra hivatkozva számol be arról az MTI, hogy a cseh kommunista titkosszolgálat, az StB azután kezdte megfigyelni Donald Trump akkori üzletembert, amikor feleségül vette a cseh származású Ivana Zelníckovát. A megfigyelési dokumentumokat a Respekt a The Guardiannal együttműködve szerezte meg. Az StB rendkívül befolyásos emberként tartotta számon Trumpot, akinek komoly politikai…

Jó tudni: az egyesülésben váltunk európaivá

Azért van annak valami diszkrét bája, hogy az isiásznak álcázott alkoholizmussal reménytelen harcot vívó Jean-Claude Juncker, aki mellesleg az Európai Bizottság elnöke is egyben, azzal akar övön alul visszavágni a rebellis magyaroknak, hogy Románia és Erdély egyesülése „európai ünnep” – olvasom némiképp meghökkenten a Mandineren. Igen, dőljünk hátra és élvezzük ezt a nyomorultságában is oly…

Gyertyák (Világosság a nyelvekért Kárpátalján)

„Világosság a nyelvekért Ukrajnában sok nemzetiség él együtt. A kisebbségek nyelvét száműzné az ország vezetése. Az emberek félnek az utcára vonulni az őket ért igazságtalanságok miatt. A békés együttélés érdekében, s hogy mindenki szabadon használhassa anyanyelvét, arra kérlek, bárhol is élsz a világon, 2018. október 25-én, 19 órakor gyújts egy gyertyát, és tedd ki az…

Ünneprontó a centenáriumra

Közeledik december 1-je, mikor Romániában mindenki ünnepelni fog. Mi ugyan azt mondjuk, hogy mi nem, pedig igen. Hogy a románok mit fognak ünnepelni, azt majd meglátjuk (remélem, az egyesülésüket, és nem azt, hogy a magyarokból kisebbséget csináltak), hogy mi, magyarok, mit, az nem kérdés: a százéves szenvedéseinket. Egy ilyen nagy alkalmat ugyanis nem lehet kihagyni,…

Nomen est omen

Mióta a világ világ, az emberek szerettek beceneveket adni. Kutyát, gyereket, szeretőt, komát becéztek. Aztán ahogyan paleo őseink kezdték elhagyni összkomfortos barlangjaikat, minden bizonnyal megjelentek az első ragadványnevek is. Erősen valószínű, hogy már a neanderthaliak között volt, akit Szőröstalpú Grrrmrrr-nek neveztek, s a Homo Sapienseknél is előfordulhatott a Csóréseggű jelző. (Ezek a szép meghatározások egyébiránt…