Herszon megyében még mindig több település van elárasztva

A dél–ukrajnai Herszon megyében, az ukrán ellenőrzésű területen még mindig öt település, benne 843 ház van elárasztva a kahovai vízerőmű felrobbantása következtében, a Dnyeper (Dnyipro) folyó orosz megszállás alatti bal partján pedig 17 település – közölte az ukrán belügyminisztérium hétfőn a Telegramon. A Dnyeperen ugyanakkor a vízszint fokozatos apadása figyelhető meg, a nap eleje óta…

Addig maradnak a szankciók, amíg Moszkva nem fizet jóvátételt

A brit kormány által hétfőn beterjesztett törvénytervezet szerint Nagy–Britannia mindaddig érvényben tarthatja Oroszország ellen elrendelt szankcióit, amíg Moszkva nem fizet jóvátételt Ukrajnának a háborús károkért. hirdetés hirdetés A tervezett jogszabály lehetővé teszi azt is, hogy a Nagy–Britanniában zárolt orosz vagyoneszközök tulajdonosai felajánlhassák erre a célra befagyasztott vagyonukat. A minisztérium hangsúlyozza: a London által zárolt orosz…

Több százan haltak meg a Herszon megyei árvízben egy megszállt településen

Az oroszok az általuk megszállt Herszon megyei területeken nem evakuálták a kahovkai vízerőmű felrobbantása után azokat a helyieket, akiknek nem volt orosz útlevelük, emiatt az egyik településen több mint ötszázan haltak meg – állította hétfői közleményében az ukrán védelmi minisztérium által létrehozott Nemzeti Ellenállási Központ. hirdetés hirdetés „Az előzetes adatok szerint a herszoni régió bal…

Nariskin ismét túltolta a varázsgombát, Zelenszkij megingásában bízik

A fronton elszenvedett súlyos emberveszteségek negatívan befolyásolhatják Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendszerének fenntarthatóságát – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a Rosszijszkaja Gazeta kormánylap online kiadásában hétfőn megjelent interjújában. hirdetés hirdetés „A NATO által kiképzett katonák jelentős számának halála és a haditechnika megsemmisülése aláássa az ukrán hadsereg harci hatékonyságát. Ez…

Francia gyártmányú légvédelmi rakétákat vesz Magyarország

A Párizsban aláírt szándéknyilatkozat értelmében francia gyártmányú légvédelmi rakétákat fog Magyarország beszerezni a jövőben – mondta a honvédelmi miniszter kedden a Facebook–oldalára feltöltött videóban. Szalay–Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy részt vett Párizsban az európai államok légvédelmi konferenciáján, amelyen Emmanuel Macron francia elnök is beszédet mondott, s ezen a rendezvényen írták alá a szándéknyilatkozatot. Hozzátette: a nyilatkozatot…

Norvég terroristát fogtak Budapesten

A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége elfogott a múlt héten egy Budapesten élő norvég férfit, aki terrorcselekményre készült – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján kedden. A tájékoztatás szerint a KR NNI–t a TEK értesítette arról, hogy a 45 éves férfi az elmúlt időszakban több olyan videót tett közzé…

Geoană meglátogatta a gyéresi NATO-támaszpontot

Mircea Geoană, a NATO főtikárhelyettese vasárnap meglátogatta az Aranyosgyéres melletti 71-es légi támaszpontot. Utóbb Gyulafehérváron az AGERPRES-nek elmondta, hogy kétnapos látogatáson tartózkodik Erdélyben. Magánszemélykent részt vett a kolozsvári TIFF-en, majd Fehér megyében Maroscsügedről a Via Transilvanica útvonalán a megyeszékhelyig kerékpározott. Az aranyosgyéresi támaszpontot a NATO-főtikárhelyettesi minőségében kereste fel. hirdetés hirdetés Mircea Geoană elmondta, ahányszor tagállamokba…

Határtalanul program: negyvenezer diák kirándulhat

Csaknem negyvenezer diák utazhat külföldre a 2022-2023-as tanévben a Határtalanul programnak köszönhetően – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel. Hozzátették: 4,7 milliárd forintból 1230 iskolás csoport utazhat és utazhatott a 2022-2023-as tanévben a szomszédos országokba. Emlékeztettek arra: a Határtalanul Program célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. hirdetés hirdetés A program keretében magyarországi…

Prágában átnevezik a Konyev marsall utcát

Megváltoztatják októbertől Prága egyik legnagyobb utcája, a Konyev marsall utca nevét – döntött hétfőn a prágai városi tanács az érintett Zizkov kerület önkormányzatának javaslatára. Az egykori Csehszlovákia fővárosát 1945 májusában a náci megszállás alól felszabadító szovjet egységek parancsnokáról 1947-ben elnevezett, 3,4 kilométer hosszú utcát október elsejétől Hartig utcának fogják hívni. Karel Hartig a múlt század…

Újabb per indult Navalnij ellen

Újabb per indult hétfőn Alekszej Navalnij ellen, egyebek között szélsőséges csoport létrehozása címén a Vlagyimir megyei 6. számú börtönben, ahol az orosz ellenzéki politikus a rá korábban kirótt szabadságvesztését tölti. hirdetés hirdetés A vádpontok között szerepel továbbá szélsőségességre való felhívás, az állampolgárok jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása, szélsőséges tevékenység finanszírozása, kiskorúak veszélyes cselekményekbe való bevonása…