Ti mind románok vagytok! [Én nem!]

Szatmárnémetiben tartott kampánybemelegítőt a nagyobbik kormánypárt, ebből az alkalomból a PSD elnöke, Marcel Ciolacu is tiszteletét tette a partiumi városban, ahol mondott pár olyant, amitől az erdélyi magyar sajtó, és az erdélyi magyarság túlnyomó többsége is kisebb-nagyobb szédülésrohamot kapott. Kezdetnek rögtön itt van, a felejtsük el, hogy Erdély nem román föld című opus, de a…

Ezrek tüntettek Szlovákia–szerte a különleges ügyészség tervezett megszüntetése ellen

A szlovák parlamenti ellenzék főleg liberális pártjainak szervezésében, több ezer ember részvételével újabb tüntetéseket tartottak csütörtökön este Pozsonyban és 14 vidéki városban a különleges ügyészség (ÚSP) tervezett megszüntetése ellen. A kormány decemberben fogadta el a büntetőtörvénykönyv módosítását, és ezekben a napokban tárgyal róla a törvényhozás. A tüntetések szervezői a Progresszív Szlovákia (PS), a Szabadság és…

Közösen újítják fel az egykori koncentrációs tábor blokkját a volt jugoszláv tagköztársaságok

Közösen újítják fel az egykori auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor 17–es blokkját a volt jugoszláv tagköztársaságok, illetékes minisztereik megállapodást írtak alá erről Párizsban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) központjában. Szerbia, Horvátország, Bosznia–Hercegovina, Szlovénia, Észak–Macedónia és Montenegró abban állapodott meg, hogy újra állandó kiállítást létesítenek azok emlékére a volt Jugoszláviából, akiket ebbe a koncentrációs táborba…

Az uniós zöld megállapodás túl nagy terhet jelent a lengyel mezőgazdaság számára

Az európai zöld megállapodás túl nagy terhet jelent a lengyel mezőgazdaság számára, a varsói agrárügyi tárca ennek megváltoztatására fog törekedni – jelentette ki pénteken Czeslaw Siekierski mezőgazdasági miniszter. A széles lengyel kormánykoalíciót alkotó Lengyel Parasztpárt (PSL) politikusa a PAP hírügynökségnek elmondta: az Európai Unió 2050–ig megvalósítandó, klímasemlegességét célzó projektje „túl nagy megterhelést jelent” a lengyel…

A hamis geopolitikai dilemma: realizmus vs. liberalizmus

Izrael immár negyedik hónapja vívja honvédő háborúját, az ukrán hadszíntéren pedig túlléptük a 700. napot, amióta dörögnek a fegyverek. Mindkét háború komoly kérdéseket vet fel a világ, az emberiség jövőjét illetően – talán még sosem rajongtak annyian a geopolitikáért, mint manapság, és talán még sosem értették félre ennyien, hogy mit jelent a geopolitika, és az…

Összevonná az EP és a helyi választásokat a PNL

A kisebbik koalíciós kormánypárt, a PNL vezetői újabb ajánlatot tettek le a koalíció asztalára, ami az idei választások egy részének összevonását illeti. A liberálisok ezek szerint azt szeretnék, ha az európarlamenti és az önkormányzati választásokat összevonnák és egy napon ejtenék meg őket – június 9-én. hirdetés hirdetés A koalícióban még nem született döntés a választások…

A munkaügyi minisztérium előtt tüntet a Sanitas

A munkaügyi minisztérium székháza előtt tüntetnek csütörtökön a Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői, legalább 20 százalékos fizetésemelést követelve. Az egészségügyi szakszervezetek képviselőinek Facebook-bejegyzése szerint a tüntetés 11-től 13 óráig tart. hirdetés hirdetés Viorel Huşanu, a Sanitas bukaresti szervezetének elnöke azt nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök jelezte szándékát, hogy a tüntetés után tárgyalóasztalhoz üljön…

csótány

Csótányinvázió miatt zártak be egy marosvásárhelyi mall-t

A Maros megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség (CJPC) szerdán közölte, hogy ideiglenesen bezárják Marosvásárhely legnagyobb bevásárlóközpontját, a Shopping Cityt, mert az ellenőreik csótányokat találtak több raktárhelyiségben és a folyosókon. hirdetés hirdetés A hivatal közleménye szerint lakossági panasz nyomán tartottak ellenőrzéseket kedd délután a mallban működő élelmiszerforgalmazó és vendéglátóipari szolgáltatóknál. Ezek közül négy létesítményben csótányokat találtak a raktárhelyiségekben…

Bukarestben a Holokauszt emléknapján tüntetnének a propalesztinok

Bukarest főpolgármesterénél és a román kormánynál tiltakozott a romániai Antiszemitizmust Monitorozó Központ (MCA) vezetője amiatt, hogy a városháza jóváhagyta egy újabb palesztinbarát tüntetés megszervezését, amelyet a holokauszt nemzetközi emléknapjára időzítettek – közölte szerdán a G4Media.ro hírportál. hirdetés hirdetés Marko Maximilian Katz, az MCA elnöke szerint a január 27–re meghirdetett palesztinbarát tüntetés durva sértést jelent a…

EU-partnerség a kikötő-bűnözés ellen

Az Európai Unió az érdekelt felek, köztük állami és magánkikötői üzemeltetők bevonásával partnerséget hozott létre a szervezett bűnözés és a kábítószer–kereskedelem elleni küzdelem érdekében – tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán. A brüsszeli közlemény szerint a belgiumi Antwerpen kikötőjében aláírt partnerség az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsának belga elnöksége, az uniós tagállamok, több európai…