Nethuszár-vésztanácsok: az üzemanyagválság

A Sötét lovag-felemelkedése után szabadon, mi is kijelentjük, hogy nem azok a hősök vagyunk, akiket megérdemel a nép, hanem azok, akik kellettek. Most nem mondom, hogy ,,hajnal előtt van a legsötétebb”, mert azzal túltolnám a filmes utalást. A válság minden formája kopogtat az ajtón, vagy már bent is van az előszobánkban. Mindig próbáltunk segíteni az…

Románia és Lengyelország ellen intézett rakétatámadásról cikkezik a Pravda

Miután úgy Boris Johnson brit miniszterelnök, mint James Hippie brit védelmi miniszterhelyettes kifejtették azon véleményüket, hogy Ukrajnának joga van orosz földön indítani támadást a logisztikai zavarkeltés céljával, Moszkvában nagyjából mindenkinek elgurult a gyógyszere, és Kalibr rakétákkal fenyegetik a Nyugatot, elsősorban Lengyelországot és Romániát – írja a mérsékelt kritikai érzékéről híres Pravda. hirdetés hirdetés Az persze…

Magyarország ellen a világ? Indul a jogállamisági eljárás

Az Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos. hirdetés hirdetés Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja a Twitteren közzétett üzenetében azt írta: a brüsszeli…

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja. A hattagú frakció Toroczkai László pártelnököt választotta vezetőjévé. hirdetés hirdetés Ezt bejelentő szerdai sajtótájékoztatóján Toroczkai László elmondta: frakcióvezető-helyettesekké Apáti Istvánt és Novák Elődöt választották a képviselők. Mindkét politikus rendelkezik már gyakorlattal a parlamenti munkában – idézte fel. A pártelnök-frakcióvezető nemmel válaszolt arra kérdésre, hogy eldöntötték-e már, kiket jelölnek az…

Az ukrán elnök a romániai ukránokéval azonos kisebbségi jogokat ígért az ukrajnai románoknak

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő arról biztosította Nicolae Ciuca román miniszterelnököt, hogy az ukrajnai román kisebbség „egy az egyben” ugyanazokat a jogokat fogja élvezni, amelyekkel az ukrán kisebbség rendelkezik Romániában. hirdetés hirdetés Az ukrán elnök ígéretét szerdai bukaresti sajtóértekezletén idézte a román kormányfő, amikor előző napi, főleg az orosz-ukrán háborúra összpontosító kijevi látogatásáról számolt be. Ciuca…

Potápi: a Nemzeti Újrakezdés Programban kétmilliárdos támogatást nyertek el külhoni magyar szervezetek

Kétmilliárd forintos támogatást nyertek el külhoni magyar szervezetek a Nemzeti Újrakezdés Program 2022 két pályázati kiírásában, ebből 2372 projekt és cél valósul meg – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten. hirdetés hirdetés Potápi Árpád János sajtótájékoztatón felidézte, a külhoni magyar szervezetek az első pályázati kiírás keretében 1,5 milliárd forint értékben működésre, fejlesztésre…

Az EB nyilvántartásba vesz egy, a mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó polgári kezdeményezést

Az Európai Bizottság bejelentette szerdán, hogy nyilvántartásba veszi a „Vessünk véget az állatok levágásának!” (End The Slaughter Age) elnevezésű, állatvédelemre, illetve a mezőgazdasági támogatás uniós rendszerének reformjára vonatkozó európai polgári kezdeményezést. hirdetés hirdetés A kezdeményezés szervezői arra kérik az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő olyan javaslatot uniós jogszabály elfogadására, amely kizárja az állattenyésztést a mezőgazdasági…

Eddig 2,3 millió ukrán kért védelmet az unióban

Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának február 24-i kezdete óta mintegy 2,3 millió ukrajnai állampolgár, vagyis az elmenekültek 44 százaléka kért nemzetközi védelmet az Európai Unió valamelyik tagországában – közölte az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége szerdán. hirdetés hirdetés A máltai központú EU-ügynökség jelentésében közölte, hetente átlagosan csaknem 300 ezer Ukrajnából érkező menekült kér ideiglenes védelmet az…

Macron szociálisan érzékeny kormányfőt szeretne

Emmanuel Macron francia elnök a szociális és környezetvédelmi kérdések iránt érzékeny kormányfő kinevezését ígérte Jean Castex távozó miniszterelnök helyére a három nappal ezelőtti újraválasztását követő első nyilvános megjelenésén, ahol egyesek gratuláltak neki, második pedig paradicsommal dobálták meg. Az alkotmánytanács szerda este hivatalosan is kihirdette, hogy az elnökválasztást a szavazatok 58,55 százalékával Emmanuel Macron nyerte meg.…

Németország „szó szerint szegényebb lesz” a háború miatt

Németország „szó szerint szegényebb lesz” Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt a háború előtt készített előrejelzésekhez képest, de az állam nem vállalhatja át a lakosságot és a vállalkozásokat terhelő összes költséget – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerdán Berlinben a német gazdaság idei alakulásáról készített kormányzati előrejelzés bemutatóján. hirdetés hirdetés Az Európai…