Tovább építi a jobboldalt az USR

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke pénteken kijelentette, hogy a jobboldali szövetség megalakításáról szóló tárgyalások folytatódnak a Népi Mozgalom Párttal (PMP), a Jobboldal Ereje párttal, jobboldali értelmiségiekkel, a civil és az üzleti szférával, és eddig a PMP-vel való együttműködés kedvező fogadtatásra talált az USR-ben. hirdetés hirdetés Cătălin Drulă elmondta, szombaton az USR Gyulafehérváron regionális…

Addig maradnak a kamatok, amíg nem csökken az infláció

A Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója pénteken kijelentette, hogy addig nem lehet szó a kamatok csökkentéséről, amíg nem mérséklődik az infláció. A jegybank legfrissebb inflációs jelentését ismertető sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu leszögezte, hogy az irányadó kamattal nem lehet játszadozni. „A lehető legrosszabb eljárás, ha leviszed az alapkamatot, majd látva, hogy az infláció tulajdonképpen nem csökken, hanem…

A PSD-ből az AUR-ba vándorol egy szenátor

A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyetlen Fehér megyei szenátora, Călin Gheorghe Matieş pénteken bejelentette, hogy átiratkozik a Románok Egyesüléséért Szövetségbe (AUR). A politikus az AUR gyulafehérvári polgármesterjelöltje lenne a jövő évi választásokon. hirdetés hirdetés Szándékait Călin Gheorghe Matieş egy sajtótájékoztatón jelentette be. Az eseményen jelen volt több tucat olyan személy, akik azt állították, hogy eddig PSD-tagok…

Orbán Viktor: a migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár

Egyetlen orvosság van a migrációval szemben: nem szabad őket beengedni az országba – jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor kiemelte: a migrációról szóló titkosszolgálati jelentés „felrajzol egy félelemteli horizontot” és „megerősít bennünket abban, hogy azt kell tennünk, amit eddig tettünk”. Hangsúlyozta: Magyarország volt az első ország,…

Ne halmozd a flakonokat a balkonon, nem érdemes!

A november 30-án elinduló betétdíjas visszaváltási rendszer csak a Betétdíjas csomagolás logóval ellátott italcsomagolásokra lesz érvényes – közölte csütörtökön a rendszert működtető RetuRO vállalat. A romániaiak 0,50 lej garanciát fognak fizetni az üzletekben az italok (víz, üdítő, sör, almabor, bor, szeszes ital) megvásárlásakor, és a csomagolások visszaváltásakor visszakapják az 50 banis betétdíjat – emlékeztetett a…

Eldőlt: a kormány kidobja a milliárdokat az ablakon

A kormány csütörtökön jóváhagyta az új nyugdíjtörvény tervezetét – jelentette be Marcel Ciolacu. Csütörtöki Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „amikor a nyugdíjasokról van szó, nem létezik olyan, hogy nem akarom, vagy nem tudom”. „Ez a kormány igazságot fog nekik szolgáltatni!” – fogalmazott bejegyzésében Ciolacu. hirdetés hirdetés Marcel Ciolacu a csütörtöki kormányülés elején kijelentette, hogy az…

Elkésett vonatok: Borboly újratárgyalná a Békás-szorost

A román legfelsőbb bírósághoz fordul a Békás–szoros közigazgatási hovatartozása ügyében a Hargita megyei önkormányzat, a moldvai Neamt megyével évek óta folytatott határper újratárgyalását kérve – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Borboly Csaba megyei tanácselnök. A sajtóeseményről beszámoló Székelyhon hírportál szerint a Hargita megyei önkormányzat jogászai arra hivatkozva nyújtanak be rendkívüli felülvizsgálati kérelmet a román legfelsőbb bírósághoz,…

Nyelvi kérdések: Kijev kész a kompromisszumra Budapesttel

Ukrajna kész megállapodni Magyarországgal a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó uniós követelmények teljesítéséről – jelentette ki Olha Sztefanyisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök–helyettes csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján. A politikus a Jevropejszka Pravda hírportál beszámolója szerint egyúttal leszögezte, hogy az ukrajnai magyar kisebbség jogai biztosítottak. Visszautasította azokat az állításokat is, amelyek szerint a magyarokat különösen érintette…

A román kormány kitart a kisméretű moduláris atomreaktor projekt mellett

Románia továbbra is elkötelezett az első kisméretű moduláris atomreaktor (SMR) megépítése mellett – közölte csütörtökön a bukaresti energiaügyi minisztérium. A bukaresti szaktárca a Bloomberg azon hírére reagált, hogy az amerikai NuScale Power – amely Romániában is szándékozik SMR–típusú erőművet építeni – leállítja a kisméretű moduláris atomreaktorok építését célzó projektjét az amerikai Utah államban. A cég…

Az adófizetés megtagadására szólít fel Simion + KONTEXTUS

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion szerdán kijelentette, hogy pártja megszerezte a kormány elleni „első győzelmét” a készpénzfizetés új korlátainak eltörlésével. KONTEXTUS a hír ismertetése után! A parlamentben tartott sajtótájékoztatóján a politikus elmondta, hogy Marcel Ciolacu kormányfő csak a közvélemény nyomására hátrál meg, és az AUR folytatja a küzdelmet a deficitcsökkentő csomagba foglalt…