Gorghiu: fel sem merült az RMDSZ kormányból való kizárása

Alina Gorghiu, a szenátus ügyvivő elnöke szerdán azt mondta, a Nemzeti Liberális Párt vezetőségének hétfői ülésén nem merült fel az RMDSZ kormányból való kizárásának lehetősége, és a liberálisok tiszteletben fogják tartani a koalíciós megállapodást. Gorghiu kijelentette, sem a PNL területi elnökeinek több mint hat órán át tartó ülésén, sem a párt végrehajtó bizottsági ülésén, sem…

Erősödik a kínai gazdasági aktivitás

Váratlanul nagymértékben javult az előző havihoz képest és három egymást követő havi lassulás után növekedési fázisba lépett januárban a kínai gazdaság teljesítménye mind a feldolgozóipari, mind a szolgáltatóipari szektorokban a nemzeti statisztikai hivatal (NBS) adatai alapján a logisztikai információs központ, a CLIC által készített felmérés szerint. hirdetés hirdetés A CLIC feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) januárban a…

Fogynak a székelyek, de tartják még magukat!

Több mint 26 ezerrel kevesebb magyart írtak össze tavaly Hargita megyében a 2011-es cenzushoz képest, mégis csaknem egy százalékponttal nőtt a magyarság aránya Románia „legmagyarabb” megyéjében – derült ki a román statisztikai intézet keddi közleményéből, amelyben területi bontásban közölt ideiglenes adatokat a tavalyi népszámlálásról. hirdetés hirdetés Romániában két megyében (a 41 közül) van többségben a…

A Kreml most a minszki megállapodásokat nem szereti, és egyéb ruszki blablák

A volt ukrán, német és francia vezető megerősítette, hogy Kijevnek az erőszakos megoldásra való felkészítését fedezendő írta alá a minszki megállapodásokat, ezért az orosz elnök „mindent abszolút helyesen tett” az Ukrajna elleni invázió elrendelésével – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak. hirdetés hirdetés Peszkov arra reagált, hogy Petro Porosenko ukrán elnök a…

Sztrájk helyett inkább tüntetnek a franciák

Franciaországban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen a szakszervezetek által meghirdetett második országos tiltakozónapon valamivel kevesebben sztrájkoltak kedden, mint a január 19-i első megmozduláskor, de az első összesítések szerint a vidéki városokban többen vettek részt a tiltakozó felvonulásokon. hirdetés hirdetés A munkabeszüntetés elsősorban a közszférát érinti, mindenekelőtt a közlekedést, az oktatást és az energiaszektort. Az állami…

Több mint negyven összecsapás volt Bahmutnál

A Donyeck megyei Bahmut városánál az elmúlt nap során 42 összecsapás volt az ukrán és az orosz erők között – közölte kedden Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A szóvivő kifejtette, hogy Bahmut továbbra is az orosz erők támadásainak egyik fő célpontja. A városnál levő ukrán állásokat hétfőn…

Stratégiai földgázkészlet felhalmozását javasolják a németek

Nem kell gázhiánnyal számolni a tél hátralévő részében Németországban, de a következő télre készülve meg kell fontolni, hogy az olajkészletezés mintájára földgázból is lehetne stratégiai tartalékot képezni nemzeti vagy európai uniós szinten – mondta a szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője német hírportálok keddi jelentései szerint. hirdetés hirdetés Klaus Müller egy düsseldorfi fórumon kifejtette, hogy a…

Downing Street: Nagy-Britannia nem szállít harci repülőgépeket Ukrajnának

Nagy-Britannia nem szállít korszerű harci repülőgépeket Ukrajnának, mert ez nem lenne „praktikus” a kiképzési idő hosszúsága miatt – közölte kedden Rishi Sunak brit miniszterelnök szóvivője. A Downing Street illetékese napi tájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a brit királyi légierő, illetve a haditengerészet kötelekében hadrendbe állított Typhoon és F–35-ös harci repülőgépek technológiája rendkívül fejlett, és…

Washington ellenzi zsidó telepek bővítését és a palesztin házak lerombolását

Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Mahmúd Abbász palesztin elnök keddi rámalláhi tárgyalásukon elítélt minden olyan lépést, amely akadályozza a kétállami megoldás megvalósulását, vagyis az önálló palesztin állam létrejöttét Izrael mellett – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden. Sajtótájékoztatójukon az amerikai külügyminiszter felszólította mind Izraelt, mind a palesztinokat, hogy tegyenek erőfeszítéseket a…

Egy donyecki falu elfoglalását jelentették be ruszkik

Egy Donyecktől mintegy hatvan kilométerre délkeletre fekvő település elfoglalásáról tett bejelentést kedden az orosz katonai szóvivő. Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy Donyeck térségében az orosz déli hadseregcsoport önkéntes rohamcsapatai légi és tüzérségi támogatás mellett „felszabadították” Blahodatne községet. hirdetés hirdetés A település elfoglalását Jevgenyij Prigozsin, a…