Felvidéki tesók, szevasztok!

Lezajlott a szlovákiai parlamenti választás, hozta amit hoznia kellett: egy parlament magyar párt nélkül és egy kormányt Ficoval, ez utóbbi még nem biztos, és ami ebből annak látszik, az sem az, de nyugodjunk le a picsába, mondom én, hiszen csak az történt, amit megírtunk már a járvány idején is: eljött a csőcselék kora. Erdélyi vélemény…

Az IMF Bukarestben: további „reformokra” van szükség

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozásai szerint idén 2,3 százalékos lesz a gazdasági növekedés és 6 százalékos a GDP–arányos költségvetési hiány Romániában. A nemzetközi pénzintézet romániai küldöttségének vezetője, Kees Martijn szerdai bukaresti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormány deficitcsökkentő csomagja „jó irányba tett lépés”, de további reformokra van szükség. hirdetés hirdetés Az IMF szakértője szerint főként adóreformokra…

PNL-s javaslat: kötelező letöltendő dorgkereskedelemért

Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciói iktatták a parlamentben az úgynevezett 2 Mai–törvény tervezetét. A tárcavezető közleménye szerint a jogszabályjavaslat előírja, hogy a magas kockázatú kábítószerekkel történő kereskedés bűncselekménye kizárólag végrehajtandó szabadságvesztéssel büntetendő, azaz a börtönbüntetés nem függeszthető fel próbaidőre. hirdetés hirdetés A tervezet ugyanakkor a jelenlegi 2–7…

Román lap: még egy magyar Nobel-díj, és elveszítjük Erdélyt!

Románia számára veszélyes idők jönnek, akár Erdélyt is elveszítheti, mivel a magyarok már két Nobel-díjat is kaptak ebben az évben – számol be egy hírről és annak kevésbé ismert hátteréről az Új Román Idők* (Times New Roman) portál. Pocsék hírek lehetősége merül fel Románia jövőjével kapcsolatban – két magyar, egyik orvosi a másik fizikai Nobel-díjat…

Ruandai népirtót fogtak Hollandiában

Az 1994–es ruandai népirtásban való részvétel gyanújával letartóztatott a holland rendőrség egy 67 éves ruandai férfit egy közép–hollandiai kisvárosban, Ermelóban – közölte kedden a holland ügyészség. A hatóságok azzal gyanúsítják Pierre–Claver Karangwa volt katonatisztet, hogy egy, a ruandai fővároshoz, Kigalihoz közel fekvő településen, Muginában társaival felgyújtott egy házat, amelynek következtében mintegy 80 nő és gyermek…

Killing in the name on: macigyilkos törvénytervezetet nyújtott be Tánczos

Tánczos Barna szenátor, korábbi román környezetvédelmi miniszter kedden előterjesztette a bukaresti parlamentben azt a jogszabálytervezetet, amely törvényben rögzítené a barnamedve–vadászatra vonatkozó megelőzési és beavatkozási kvótákat – közölte az MTI–vel az RMDSZ sajtószolgálata. hirdetés hirdetés A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciói által kidolgozott, a parlament felsőházában benyújtott törvénytervezetet 103 törvényhozó támogatta aláírásával, kormánypárti és ellenzéki…

Hunter Biden: ártatlan vagyok

Ártatlannak mondta magát első bírósági meghallgatásán kedden az amerikai elnök fia, Hunter Biden, aki ellen tiltott fegyverbirtoklás miatt indult büntető eljárás. Joe Biden fia Delaware állam szövetségi kerületi bíróságán jelent meg, hogy meghallgassa az ellene felhozott három vádpontot, amelyek elvben összesen akár 25 év börtönnel büntethetők. A védőügyvédek jelezték, hogy kezdeményezni fogják a vádak ejtését,…

Biden: keep calm, tovább támogatjuk Ukrajnát

Joe Biden Ukrajna folytatódó amerikai támogatásáról biztosította az Egyesült Államok szövetségeseit egy telefonértekezleten kedden – közölte a washingtoni Fehér Ház. Az amerikai elnök azt követően kezdeményezett telefonos egyeztetést többségében európai partnerekkel, hogy az amerikai szövetségi törvényhozás alsóházában szombaton csak úgy kapta meg a többséget az átmeneti költségvetés, hogy abban nem szerepelt az ukrajnai támogatás folytatásához…

Bóka János a Le Point-nak: nem támogatjuk a Baku-ellenes szankciókat

Hegyi–Karabah: Budapest nem támogatja a Baku elleni szankciókat címmel jelent meg interjú Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel a Le Point című francia hetilap internetes oldalán. A tárcavezető a hegyi–karabahi helyzet kapcsán elmondta: Magyarország támogat minden olyan kezdeményezést, amely fenntartja a párbeszédet a felek között a konfliktus enyhítése és a békés megoldáshoz való visszatérés…

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban

Romániában a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán az országos statisztikai intézet (INS). A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a vizsgált időszakban 2,5 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben. hirdetés hirdetés A nyers adatok szerint a…