2004. 12.05. – Így beszéltetek rólunk!

Mivel az ember emlékezete rövid, a tömegé meg még rövidebb, és ezen belül a magyar választópolgár emlékezete a szabad szemmel nem is látható kategóriába sorolható, nem árt, ha újravesszük a leckét, amit 2004. december ötödikén, és a közvetlenül ezt megelőző időszakban adott fel nekünk a kommunista utódpárt globalokratává átvedlett, önmagát sikeresen (?!) demokratikusnak és liberálisnak…

Az orosz ortodox egyház kiakadt, amiért büntetnék a családon belüli erőszakot elkövetőket

Kirill orosz pátriárka kiakadt, mert egy olyan törvénytervezet kerül az orosz parlament elé, amelyben a családon belüli erőszakhoz kapcsolódó büntetéseket szigorítanák. A múlt héten ismertetett törvénytervezetet szinte azonnal össztűz alá vette a konzervatívnak nevezett média, amely leginkább az egyházi, ortodox lapokat jelenti, a törvény elfogadása viszont továbbra is kérdéses, lévén az ehhez kapcsolódó bűncselekményeket –…

„Women in Power” díjat kapott Kövesi

A Nemzetközi Európai Mozgalom (European Movement International/EMI) szerdán tartotta meg a Women of Europe 2019 elnevezésű gáláját, amelynek keretében Laura Codruta Kövesi megkapta a “Women in Power” című díjat – tájékoztat a szervezet honlapja. hirdetés hirdetés A díjazottakról szólva a szervezet elnöke, Eva Maydell europarlamenti képviselő elmondta, hogy úgy lokálisan, mint globálisan mindannyian nagy hatást…

Moszkva kiutasított egy bolgár diplomatát

Oroszország nemkívánatos személynek nyilvánított egy bolgár diplomatát, a lépést válaszintézkedésnek minősítve – közölte csütörtökön a TASZSZ külügyi forrásra hivatkozva. „Ez az a tükörintézkedés, amelyre már figyelmeztettünk” – közölte a hírügynökség névtelenül idézett informátora. hirdetés hirdetés Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő október 31-én a TASZSZ-nak nyilatkozva rámutatott, hogy „a diplomáciában a kölcsönösség elve érvényesül”. A bolgár…

Amikor rosszabb volt Pesten, mint itthon a románok között

Aláírta Orbán is, mostmár sikerülni fog! – suttogjuk egymásnak félve 15 évvel ezelőtt egy nyár végi napon – mi, Budapesten élő erdélyiek. Akkor még csak az aláírások gyűltek a népszavazás kiírásához, nem láttuk mi át a mélyebb politikai játékokat, nem is foglalkoztunk velük, de szentül hittük: ha odakerül a dolog, akkor nem lesz visszaút, legkésőbb…

Vámháború: 100 százalékos adóvámot vetne ki a francia termékekre Amerika

Washington 100 százalékos vámmal készül sújtani francia termékeket, válaszul az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett francia digitális adók miatt – jelentette be hétfőn az Egyesült Államok kereskedelmi főképviseletének irodája. hirdetés hirdetés A javaslat 2,4 milliárd dollár értékben kíván adót kivetni francia portékákra, köztük például pezsgőkre, sajtokra, kézitáskákra. A döntést azt követően hozta meg a kereskedelmi főképviselet,…

Vers- és esszéíró pályázatot hirdetnek fiataloknak

Vers- és esszéíró pályázatot hirdet 16-25 éves fiatalok részére Elcsendesülés címmel, a költészet napja tiszteletére a Vértes Agorája és az Új Forrás folyóirat hirdetés hirdetés A pályázat témakörei: megbékélés – az összhang keresése önmagam és a természet között , – a világ és az én egysége – gyász és öröm a mindennapokban és az ünnepekben.…

Mit akarunk Iohannistól? Megmondja a barométer!

A speciális nyugdíjak és az igazságügyi rendszer reformja, valamint az alkotmány módosítása – ezek lennének a legfőbb gondok, amely a román lakosság szerint Iohannis államfő prioritásaiként is kéne szerepeljenek – derül ki az Europa FM által megrendelt, és az IMAS által készített közvélemény-kutatásból, amelyet a Ziare.com ismertetett. hirdetés hirdetés A románok 27%-ka szerint Iohannisnak a…

Korodi szerint nem volt megalapozott az amnesztiatörvény megszavazása, így most támogatják az eltörlését

Meggondolta magát az RMDSZ, vagy mi történik itt? Korodi Attila az RFI-nek adott interjújában kifejtette: az RMDSZ szerint is meg kell semmisíteni a korábban már sok vitát kiváltó és rablásért, nemi erőszakért elítélt bűnözőket időnap előtt szabadlábra helyező amnesztiatörvényt (legea recursului compensatoriu). A vicc az, hogy alig két éve az RMDSZ is megszavazta a már…

Ha harc, hát legyen harc – 25 párt indul a szlovák parlamenti választáson

A vasárnap éjfélkor lejárt határidőig 25 politikai csoportosulás adta le jelöltlistáját a 2020. február 29-re kitűzött szlovákiai parlamenti választásra – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a belügyminisztérium sajtóosztályára hivatkozva hétfőn. hirdetés hirdetés A jövő évi parlamenti választás sorrendben már a nyolcadik lesz az 1993-ban önállósult ország történetében. A választási listát állító politikai csoportosulások száma…