Energiahivatal: csökken a gázmennyiség az európai tárolókban

Az importforrások csökkenése miatt magas volt a földgáz kitárolás, az európai összesített tároló töltöttség 9 százalékkal, 77 százalékról 68 százalékra csökkent novemberben – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel. hirdetés hirdetés A hivatal havi piacmonitoring jelentésében hozzátették, a kínálati szűkösség és a kereslet felfutása – az átmeneti megtorpanás után -…

Lesz gyermekvédelmi népszavazás

Az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a gyermekvédelmi népszavazást megtámadó indítványokat, és alkotmányosnak nyilvánította az Országgyűlés erre vonatkozó döntését. hirdetés hirdetés Az Alapjogokért Központ Facebook-oldalán olvasható csütörtöki bejegyzés szerint az Ab döntésével minden jogi akadály elhárult a gyermekvédelmi népszavazás megtartása elől, a jogszabályok értelmében tehát a köztársasági elnök 15 napon belül kitűzheti…

Szijjártó: a kormány továbbra is támogatni fogja az erdélyi és székelyföldi sportfejlesztéseket

A kormány a magyarországi beruházások mellett továbbra is támogatni fogja a sportinfrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön is – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Novák Károly Eduárdot, Románia sportminiszterét fogadta Budapesten. hirdetés hirdetés A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarországon a sport nemzeti ügynek számít,…

A tálibok felszólították a kazahokat, hogy párbeszéd útján rendezzék a balhét

Az alábbi hír valós: a tálibok aggódnak a kazahsztáni helyzet miatt, és a felek közötti párbeszédet sürgetik. És még csak alig kezdődött el 2022… hirdetés hirdetés Az Oroszországban betiltott tálib mozgalom, amely Afganisztánban az amerikaiak csúfos kivonulása után vette át a hatalmat, aggódik a kazahsztáni helyzet miatt, és arra kéri a feleket, hogy kölcsönösen értsék…

Krakkói érsek: kultúrharc zajlik a házasság és a család intézménye ellen

„Nagy kultúrharc zajlik a házasság és a család intézménye ellen” – jelentette ki Marek Jedraszewski krakkói érsek csütörtökön a Vízkereszt ünnepén tartott szentmisén. Ünnepi homíliájában az érsek az ember mai öndicsőítése és a gender-ideológia közötti összefüggésről is beszélt. Krakkóban, Varsóban és számos lengyel településen tömegek vettek részt a az ünnepnapon tartott háromkirály-felvonulásokon. hirdetés hirdetés A…

VIDEÓ: tömegbe lőttek Kazahsztánban, útban az oroszok

Kazahsztánban a megemelt gázárak miatt indult tiltakozás kormány- és rendszerellenes tüntetésekbe csapott át. Almatyban, az ország legnagobb metropoliszában a rendőri erők a tömegbe lőttek, helyi források szerint tucatnyian vesztették életüket. hirdetés hirdetés A miniszterelnök korábban külföldről pénzelt terroristacselekményként jellemezte a tüntetők mozgolódását, ez viszont alapul szolgált a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (egyfajta keleti NATO, az…

Fantomkergetés vagy igazságszolgáltatás: Biden beragadt a Capitoliumba

Egy éve történt a Capitolium ostroma Washingtonban, és a jelesnek nem nevezhető évforduló alkalmából Biden elnök adminisztrációja újra nekifutott Trumpnak, hogy aztán minden maradjon a régiben. hirdetés hirdetés Joe Biden elnök adminisztrációja a Capitolium ostromában résztvevő összes egyén ellen büntetőeljárást indít, „státuszuktól függetlenül”, biztosított miden aggódó lelket Merrck Garland, az Egyesült Államok főügyésze. „Az amerikai…

A romániai legfelsőbb bíróságon folytatódik a zilahi Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatási pere

Megfellebbezte a Zilahi Polgármesteri Hivatal a Kolozsvári Táblabíróság restitúciós határozatát, ezért ismét a legfelsőbb bíróságon folytatódik a per a zilahi Wesselényi Kollégium tulajdonjogáért – közölte kedden a Maszol.ro hírportál. hirdetés hirdetés A fellebbezés tényét Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK)  püspöke közölte az egyik közösségi portálon. Azt is hozzátette, hogy a tulajdonjogi perrel párhuzamosan folytatódik…

Iohannis dolgozik: klímavédelmi munkacsoportot alapít az elnök

Klaus Iohannis államfő úgy döntött, hogy „a klímaváltozások hatásainak leküzdéséért: egy integráló felvetés” („Combaterea schimbărilor climatice: o abordare integrată) néven munkacsoportot alapít az Elnöki Adminisztráción belül. hirdetés hirdetés Igen, az az államfő, amelyik a pandémiával sem tudott megbirkózni, az az államfő, amelyik megfutamodott az AUR elől, az az államfő, amelyik az ország legválságosabb perceiben golfozni…

Háborús haverkodás: jövő héten NATO-Oroszország randi

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár összehívta a NATO-Oroszország Tanács nagyköveti szintű rendkívüli ülését, a tanácskozást január 12-én tartják Brüsszelben – közölte a katonai szövetség sajtóosztálya kedden. hirdetés hirdetés A tájékoztatás szerint az ülést az ukrán határ mentén az orosz csapatösszevonás miatt kialakult feszültség enyhítése céljából hívták össze. A tanácskozáson a NATO-tagországok nagykövetei, valamint magas rangú orosz tisztségviselők…