Tovább egyezkedik Rijád és Teherán

Irán és Szaúd-Arábia között folytatódnak az Irak közvetítésével zajló egyeztetések – idézte az IRNA iráni állami hírügynökség Fuád Huszein iraki külügyminiszter szavait csütörtökön. hirdetés hirdetés Huszein Teheránban, iráni hivatali partnerével, Hoszein Amirabdollahiánnal tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen bejelentette, hogy az egyeztetések újabb fordulóját Bagdadban tartják. Jóllehet, időpontot nem árult el, az INA iraki hírügynökség azt közölte,…

Lúzer oroszok: még hazudni sem tudnak az elsüllyedt Moszkváról

Ahogy azt már mindenfelé megírták, találat érte az orosz haditengerészet szeme fényét, a flotta gyöngyszemét, a Moszkva cirkálót. Aztán jól el is süllyedt, de nem azelőtt, hogy halálában még nem mutatta volna meg a nagyvilágban, hogy gazdái miként tudnak, pontosabban miként nem tudnak hazudni. Tanulságos történet következik. hirdetés hirdetés Április 13-án, szerdán, orosz idő szerint…

Navalnij: a Nyugat nyisson információs frontot a Kreml ellen!

Alekszej Navalnij lágerbe zárt orosz ellenzéki politikus arra szólította fel a nyugati országokat és a nemzetközi informatikai vállalatokat, hogy nyissanak információs frontot a Kreml katonai propagandája ellen. A pokrovszkajai lágerben raboskodó ellenzéki vezér felhívását a Twitteren tették közzé. hirdetés hirdetés „Az ukránok legyilkolásához Putyinnak valóiban szüksége van az orosz társadalom támogatására. Meg kell érteni azonban,…

Kolozsváron járt Szijjártó Péter

Az áprilisi országgyűlési választás megmutatta, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyar nemzeti közösségek tagjaira, és ez fordítva is éppen így igaz – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kolozsváron. hirdetés hirdetés A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, Kelemen Hunorral tartott közös sajtótájékoztatóján…

Az energiacsapda és a csőcselék uralma

Az ukrajnai háború kezdte óta téma a nagyvilágban és mainstream sajtóban, hogy Nyugatnak, főként ez Európai Unió országainak le kéne állnia az orosz gáz és kőolaj importjával, ezzel kényszerítve térdre Putyint és az ő hadseregét. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, ugyanis Putyin ezt jól kiszámolta… hirdetés hirdetés A felvetés nem minden alap nélküli, óvatos becslések…

Nagy István: a holokauszt nemzeti ügy

A holokauszt nemzeti ügy, hiszen a nemzet testéből szakították ki több százezer honfitársunkat – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen Budapesten. hirdetés hirdetés Nagy István a Holokauszt Dokumentációs Központban (HDK) arról beszélt, a magyar társadalom máig nem heverte ki a holokauszt emlékét, azt, hogy egy „elfajzott ideológia nevében”…

Spanyolországban bűncselekmény az abortuszt választó nők zaklatása

A spanyol büntető törvénykönyv szerdán megjelent módosítása szerint bűncselekménynek számít az abortuszt választó nők, valamint a terhességmegszakítást végző klinikákon dolgozók zaklatása. hirdetés hirdetés Az EFE spanyol hírügynökség összefoglalója szerint három hónaptól egy évig tartó börtönbüntetéssel vagy 31 és 80 nap közötti közhasznú munkával büntethető az, aki sértésekkel, megfélemlítéssel vagy kényszerrel akadályozza a szabad döntés jogát…

Holland kormány: Ukrajna nem csatlakozhat most az EU-hoz

A holland kormány nem szeretné, hogy Ukrajna gyorsított eljárás keretében csatlakozzék az EU-hoz, miután az Európai Bizottság közölte, hogy a folyamat első szakasza még idén nyáron lezárulhat – írta szerdán a DutchNews című holland hírportál. hirdetés hirdetés Liesje Schreinemacher külkereskedelmi és fejlesztési miniszter keddi parlamenti beszédében elmondta: a csatlakozás hosszú technikai folyamatot igényel és Ukrajnának…

Immár törvényesen gyilkolható a medve

Romániában megjelent a hivatalos közlönyben és ezzel hatályossá vált a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium rendelete, mely a lakosság biztonsága és a károk elkerülése érdekében a medvék preventív kilövését is lehetővé teszi. hirdetés hirdetés Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által továbbított közleményben kijelentette: az elmúlt két évben okozott károk száma…

Biden szerint Putyin népirtást követ el Ukrajnában

Vlagyimir Putyin orosz elnök népirtást követ el az ukrajnai háborúban – erre utalt Joe Biden amerikai elnök kedden, az Iowa államban található Menlo városában tartott beszédében. hirdetés hirdetés Az amerikai elnök a növekvő üzemanyagárakkal kapcsolatban úgy fogalmazott: mindent megtesz, hogy csökkenjenek az árak és kezelje a Putyin okozta áremelkedést. Biden hozzátette: „a családi költségvetés, a…