Átadták Románia legnagyobb villanyáram–tároló akkumulátortelepét

Bekapcsolták az országos hálózatba Románia legnagyobb villanyáram–tároló akkumulátortelepét – közölte kedden a Monsson Group. Ez az első romániai hibrid, napenergia–szélenergia–tárolás projekt, írja az economica.net. A most átadott, a tengerparti Konstanca megyében található, négy akkumulátorból álló egység tárolási kapacitása 24 MWh. A beruházáshoz a román Prime Batteries Technology által gyártott lítium–ionos akkumulátorokat használtak. A tárolási egységet…

Jó lesz az idei méztermés, probléma az alacsony felvásárlási ár

Kedvező lehet az idei akácszezon a hazai méhészeknek, azonban az Európai Unióba beáramló kínai – zömében hamisított – méz miatt kialakult, tartósan alacsony felvásárlási árak következtében több nagy hazai méztermelő vállalkozás szűntetheti be tevékenységét – jelentette ki az Agroinform.hu–nak adott interjúban Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. Idén már március közepére lezajlott…

Hollandiában robbanásszerűen megnőtt az antiszemita incidensek száma

Hollandiában tavaly robbanásszerűen megnőtt az antiszemita incidensek száma, 2023–ban csaknem 2,5–szer több zsidógyűlöletetből fakadó incidenst regisztráltak az országban, mint egy évvel korábban – áll a hollandiai Izrael Tájékoztatási és Dokumentációs Alapítvány (CIDI) kedden közzétett jelentésében. hirdetés hirdetés A CIDI adataiból kiderül, hogy 2023–ban 379, míg 2022–ben 155 zsidóellenes incidensről szóló bejelentést rögzítettek. A szervezet felhívta…

Trump állami hatáskörébe utalná az abortusz jogi szabályozását

Donald Trump a szövetségi államok hatáskörébe utalná a terhességmegszakítás szabályozását, a tiltásra vonatkozóan általános kivételként javasolja az erőszak vagy vérfertőzés révén létrejött várandósságot, valamint az édesanya életét veszélyeztető terhességet – közölte hétfőn a republikánusok várható elnökjelöltje. hirdetés hirdetés Donald Trumpnak az abortusszal kapcsolatos első átfogó politikai állásfoglalása szerint az egyes szövetségi államok törvényének kellene meghatározni…

Már 100 milliónál is több palackot váltottak vissza

Áprilisban meghaladja a 100 milliót a betétdíjas rendszeren (SGR) keresztül visszaváltott italcsomagolások száma – jelentette ki kedden az SGR-t működtető ReturRO vállalati ügyekért és kommunikációért felelős vezetője. Anca Marinescu egy szakkonferencián elmondta, a becslések szerint már elérte a 100 milliós mérföldkövet a visszaváltott italcsomagolások száma. Pontos adatokat jövő hétre ígért, ugyanis akkor kapják meg a…

Aláírták az ír–román védelmi megállapodást

Aláírták hétfőn Bukarestben a védelmi együttműködésről szóló első megállapodást az ír védelmi minisztérium és a román védelmi minisztérium között. A védelmi minisztérium arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy Simona Cojocaru védelmi politikáért, tervezésért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn fogadta az ír védelmi minisztérium főtitkárát, Jacqui McCrumot. hirdetés hirdetés A találkozó során aláírták a megállapodást,…

Öt százalék alatti inflációt őszre – ezt szeretné Ciolacu

Marcel Ciolacu kormányfő szerint az infláció jelenleg csökkenőben van, de ahhoz, hogy az életszínvonal emelkedése érzékelhetővé váljon, „szeptember-októberre 5 százalék alá kell szorítani az inflációt”. A Szociáldemokrata Párt elnöke az Antena 3 CNN-nek nyilatkozva hétfő este kifejtette, hogy makrogazdaságilag az ország jelenleg stabil, csökkenőben van az infláció, és a kormány megpróbálja lefelé szorítani az élelmiszerek…

Ciolacu szerint nem ő a legmegfelelőbb államfőjelölt

Marcel Ciolacu miniszterelnök azt állítja, nincs meggyőződve róla, hogy ő lenne a legmegfelelőbb jelölt az államelnöki tisztségre, mivel jelenleg teljesen a kormányzásra összpontosít. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét arról faggatták az Antena 3 CNN egyik hétfő esti műsorában, hogy készül-e az államfőjelöltségről szóló bejelentéssel. A kormányfő azt válaszolta, szerinte az elnökjelöltségről a június 9-i választásokat…

Jövő hónaptól csökkenek az energiaárak – ígéri Burduja

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter. A tárcavezetőt arról kérdezték egy sajtótájékoztatón, megtörténhet-e, hogy ismét módosulnak az energiaár-plafonok. Burduja azt felelte, „jelenleg” ez nincs tervben, egyelőre a nemrég elfogadott jogszabály hatását kísérik figyelemmel. Kifejtette, jövő hónapban „nagyon…

Betiltják a játékgépeket a 15 ezer főnél kisebb településeken

Elfogadja a képviselőház keddi ülésén azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a játéktermek működtetését a 15 ezer fősnél kisebb településeken – jelentette be az alsóház ügyvivő házelnöke. Alfred Simonis szerint a gyorsított eljárás keretében a plenáris üléssel egy időben összehívja a négy illetékes szakbizottságot, hogy vitassák meg és véleményezzék a tervezetet, amelyről még a nap folyamán…