Orosz külügy: legitim célpontok a Kijev által használt amerikai műholdak

Az orosz hadsereg legitim célpontjaivá válhatnak az ukrán hadsereg támogatására használt amerikai műholdak – jelentette ki Vlagyimir Jermakov, a külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési osztályának igazgatója a RIA Novosztyi hírügynökség által szerdán közölt interjújában. „Megerősítjük, hogy az ilyen kvázi polgári infrastruktúra, ha az Oroszország elleni katonai akciókhoz használják fel, teljesen logikusan a válaszcsapás legitim célpontjává válhat” – nyilatkozott…

Rendületlenül lövik Herszont a ruszkik

Az orosz erők szerdán ismét tüzet nyitottak Herszon városára, a támadás következtében egy polgári lakos meghalt, egy másik megsérült – közölte Jaroszlav Janusevics, a dél-ukrajnai régió kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A tisztségviselő szavai szerint az orosz erők a reggeli órákban vették tűz alá a megyeszékhely központját. Károk keletkeztek több lakóépületben, egészségügyi intézményben és egy…

December elseje: trikolórba burkolt magyar csend

Amióta eldöntötték Bukiban, hogy a nagy nemzeti egyesülés dátuma lesz Románia nemzeti ünnepe, azóta nem tudjuk hova tenni magunkat eme számunkra szomorú napon, és ez idén sem változott. hirdetés hirdetés Pedig akár kicsit engedhetnénk is a magyar depresszió szigorából, elvégre az az állam, amelyet maga az államfő, Iohannis nevezett bukott államnak (stat esuat) elég jól…

Szlovák miniszter: Ukrajna átvette a neki küldött 30 harcjárművet

Ukrajna már átvette azt a 30 páncélozott gyalogsági harcjárművet (BVP-1), amelyeket Szlovákia küldött számára – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszternek a közösségi hálón közzétett bejelentésére hivatkozva kedden. hirdetés hirdetés A szlovák miniszter bejegyzésében emlékeztetett: Szlovákia a gyalogsági harcjárművek fejében 15 felújított Leopard 2 A4 típusú tankot és hozzájuk való…

A Donyeck megyei Limant ágyúzták a ruszkik

Az orosz erők Grad rakéta-sorozatvetőkkel nyitottak tüzet kedden a kulcsfontosságú, Donyeck megyei város, Liman lakóövezetére, az előzetes adatok szerint legalább egy polgári lakos meghalt és három megsérült – közölte Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. hirdetés hirdetés Közben Szerhij Hajdaj, a szomszédos Luhanszk megye kormányzója arról számolt be, hogy…

G7 csoport: felelősségre kell vonni a háborús bűnösöket

Fel kell tárni az Oroszország Ukrajna elleni háborújában elkövetett háborús bűncselekményeket, és felelősségre kell vonni az elkövetőket, a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport tagjai ezért megerősítik az egymás közti igazságügyi együttműködést és az ukrajnai szervek támogatását – közölték kedden Berlinben. hirdetés hirdetés A hetek igazságügyi minisztereinek kétnapos konferenciája után tartott tájékoztatón a soros…

Zelenszkij Ukrajna katonai támogatásáról tárgyalt a hollandokkal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon megbeszélést folytatott hétfőn Mark Rutte holland miniszterelnökkel elsősorban a két ország védelmi együttműködéséről és Ukrajna katonai célú támogatásáról. hirdetés hirdetés „Örömmel hallottam, hogy Ukrajna támogatása jövőre növekedni fog. Megbeszéltük az általam felvázolt béketerv végrehajtásának és Ukrajna energiatakarékos technológiákra való átállásának lehetőségeit is” – írta Zelenszkij a Twitteren. Hollandia eddig már…

Maradnak a ruszkik a zaporizzsjai atomerőműben

Nem igaz, hogy az orosz erők a zaporizzsjai atomerőmű elhagyására készülnek – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn. Peszkov az ukrán Enerhoatom állami atomenergetikai vállalat vezetője, Petro Kotin ezzel ellentétes vasárnapi állítására reagált. „Nem kell jeleket keresni ott, ahol ilyenek nincsenek, és nem is lehetnek” – hangsúlyozta a Kreml szóvivője. hirdetés hirdetés…

Ruszijá felszabadít: több mint százötven civil halt meg eddig Kijevben

Több mint 150 békés kijevi lakos, köztük négy gyermek vesztette életét Ukrajna orosz inváziójának februári kezdete óta – mondta el Vitalij Klicsko kijevi polgármester hétfőn egy brüsszeli befektetési fórum megnyitóján tartott online beszédében sajtószolgálatának közlése szerint. hirdetés hirdetés Az ukrán főváros vezetője kiemelte még, hogy mostanáig 678 kijevi létesítmény rongálódott vagy semmisült meg teljesen az…

Ruszijá megtámadta (volna?) Japánt!

Akkor most vajon mit mondanak az új világrend hívei, a muszkaszívű magyarajkú putyinisták? A háború melegindítása óta ugyanis az volt az egyik érvük, akarom mondani: „érvük”, hogy Ruszijá valamiféle jogos tulajdonosként akarja birtokba venni Ukrajnát, és esze ágában sincs megtámadni más országot, áh, dehogy. Aztán egy FSZB -ügynök szivárogtatott a Gulagu.net orosz portálnak, és azt…