Pukkant a puliszka: Románia ismét miniszterelnököt keres ♻️

Cikkünk folyamatosan frissül, nézzetek vissza később, például négy év múlva, addig lehet, hogy lesz kormány is. Na jó, azért gyertek gyakrabban… Útelágazódáshoz érkeztek: ma pukkant egyet a puliszka, és az eddigi tárgyalások megrekedtek. Miután nagyjából mindent sikerült elosztaniuk egymás között, nem tudtak megegyezni abban, hogy ki legyen a miniszterelnök, de abban sem, hogy melyik párt…

A PSD jelöltje: Marcel Ciolacu

Amint arról korábban beszámoltunk, az egymással tárgyaló PSD és PNL megegyezett abban, hogy rotációs formában adják a miniszterelnököt, hol egyik, hol másik párt részéről, a csere másfél évente történik. Azt azonban nem lehetett tudni, hogy ki kezdi majd, és ki is lesz a kormányfő – nos, ezekre ma teljes válaszokat ugyan nem, de részlegeseket már…

Cîțu szerint nem kell sietni a kormányalakítással

Én nem tudom, hogy ezeket a politikusokat valóság ellen is beoltják valahol, vagy csak simán, von aus Haus, hogy Klaus is értse, szóval gyárilag ennyire zakkantak, de a választ már nem is keresem, mindenesetre álljon itt a leszarom tabletták forgalmazójának, másodállásban ideiglenes miniszterelnöknek minapi nyilatkozata. hirdetés hirdetés Florin Cîțu, ideiglenes miniszterelnök és a PNL elnöke,…

Temessük el a liberális demokráciát?

Miről szól korunk legizgalmasabb amerikai vitája? Filemon Norbert, az Axiómán. hirdetés hirdetés Az Axióma munkásságát az alábbi felületeken tudjátok követni: Web: Axióma.hu Facebook: Axióma YouTube: Axióma (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés Mi folyik itt? Aktuális ügyek LOKÁL’20 Lokál’20 Kevesen mennének, többen…

Karabah: küszöbön az újabb háború, beszállnak a ruszkik is?

Örményország Oroszország segítségét kérte kedden, miután újabb összecsapások zajlottak az örmény-azeri határon – számol be az esetről a Reuters. Az örmények azt kérték Putyin Oroszországától, hogy „védje meg az ország területi egységét”. hirdetés hirdetés Jereván és Baku közötti feszültségek ismét magasra hágtak, alig egy évvel azután, hogy egy 44 napos háborút követően és Oroszország közvetítésével…

Kötelező oltási igazolvány a munkahelyeken? Egyelőre nem

Egyelőre nem lesz kötelező a munkahelyeken a zöld igazolvány, miután Florin Cîțu, a PNL elnöke radikálisan megváltoztatta múlt heti álláspontját. A véleménycsere nem független attól sem, hogy a PSD nem akarja erőltetni a kérdést, a PNL pedig épp a közös kormányzásról tárgyal velük. hirdetés hirdetés A munkahelyen bevezetendő kötelező oltási igazolványt (ún. zöld igazolvány) elrendelő…

Maradj csendben, az elnök golfozik!

Országunkban, melyben akaratunk ellenére élnünk adatott minden a legnagyobb rendben. hirdetés hirdetés Országunkban, melyben akaratunk ellenére élnünk adatott, minden a legnagyobb rendben van. A kormány a helyén, a gazdaság dübörög, az energiaárak alacsonyak, a bérek magasak, a lakosság megtakarításai gyarapodnak, a templom egere kaviármérgezésben meghalt, maradványaiból moasté készül, hogy az citoyenek is legyen, amit pupáljanak.…

Ludovic O.: „Iohannis arra kért, hogy rúgjam ki Arafatot”

A Prima TV Insider Politics műsorának a vendége volt Ludovic O., akit nemrég zárt ki soraiból a PNL. Az egykori pártvezér és miniszterelnök nem tett lakatot a szájára, megosztott velünk néhány olyan információt, amiből nyugodtan következtethetünk arra: Iohannis járdán, jobbról padlógázzal előzi Dragneát. hirdetés hirdetés Ludovic O.-t, a PNL egykori elnökét, a párt ideiglenes miniszterelnökét…

Messze még a vége: itt az újabb koronamutáció!

A koronavírus új mutációját fedezték fel októberben Franciaországban, miután 18 diák és hat felnőtt kovidos lett Bannalec-ben, egy Bretagne tartománybeli városkában. A variánst B.1.X vagy B.1.640 nevet kapta a keresztségben, és van egy ijesztő új tulajdonsága: a tüskéje olyan módosulásokon ment át, amire korábban nem volt példa. hirdetés hirdetés Az első fertőzéseket október 15-én regisztrálták,…