Katonasír-magyarosítás Szatmáron

Ismeretlenek magyar feliratú öntapadós matricát ragasztottak az ismeretlen katona síremlékére Szatmárnémetiben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) provokációnak tekinti a történteket – számolt be kedden a Szatmári Friss Újság. A Szatmár megyei magyar hírportál szerint Romeo Pop Szatmár megyei alprefektus hívta fel a figyelmet hétfőn este közösségi oldalán, hogy a Szatmárnémetiben, a Szamos partján található…

Csaknem 250 repülőt mozgósít a NATO a júniusi európai hadgyakorlatára

Csaknem 250 repülő mozgósításával, németországi központtal tartja meg a NATO júniusban története legnagyobb szabású légi hadgyakorlatát – mondta a német légierő (Luftwaffe) főszemlélője egy keddi lapinterjúban. Ingo Gerhartz altábornagy a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kiemelte: az Air Defender 23 (Légi védelmező 23) nevű gyakorlat célja megmutatni, hogy a szövetség „vészhelyzetben gyorsan tud cselekedni”.…

Scholz elítéli az ukrajnai polgári célpontok elleni orosz támadásokat

Olaf Scholz elítélte az ukrajnai polgári célpontok elleni orosz légitámadásokat Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel kedden telefonon folytatott megbeszélésén – közölték Berlinben. hirdetés hirdetés A kancellári hivatal közleménye szerint a német kormányfő és az ukrán elnök az orosz támadással szemben védekező Ukrajna politikai, katonai és humanitárius helyzetéről beszélt. Volodimir Zelenszkij beszámolt az ukrajnai városokra és az…

Ruszijá haragszik, így bezárja finn konzuli képviseleteit

Oroszország július 1–től bezárja lappeenrantai irodáját, egyúttal visszavonja a szentpétervári finn főkonzulátus petrozavodszki és murmanszki részlegének működéséhez adott hozzájárulását. hirdetés hirdetés Ezt jegyzékben közölte az orosz külügyminisztérium a kedden bekéretett finn nagykövettel. Döntését Moszkva a Finnország által az Oroszországgal szemben folytatott konfrontatív politikával indokolta, amely komoly károkat okozott a kétoldalú kapcsolatok egészének. A dokumentumban emlékeztettek…

Kiállítással ünnepli a román külügy a „Trianoni Szerződés Napját”

Archív fotókat és korabeli dokumentumokat bemutató kiállítással népszerűsíti a román külügyminisztérium (MAE) június 4–ét, mint a „Trianoni Szerződés Napját”, arra a történelmi eseménnyel kapcsolatos törvényre hivatkozva, amelyet 2020–ban fogadott el a román parlament. hirdetés hirdetés A külügyi tárca az MTI–hez is eljuttatott keddi közleményében azt írta: mindig hálával idézi fel az elődöknek a nemzeti célkitűzések…

Miért esett neki Novák Katalinnak a román külügy?

Újabb, immár sokadik diplomáciai hisztiroham terjed a kárpátó-danubián mioritikus haza tájain, bár mindenki haza is mehetne, jobb lenne mindannyiunknak, de ez külön téma és dédapáink sírjáról szóló mondás, amely gyerekkoromban még elfért a nagyapákkal, de hát telik az idő, és nem változnak az erkölcsök. hirdetés hirdetés Igazság szerint jelen cikkemet magyarországi olvasóink kedvéért írom, mi,…

Dantés: a halott hegymászó nem pofázik vissza!

Már valószínűleg mindenki értesült a szomorú hírről, miszerint Suhajda Szilárd hegymászó a Mount Everest csúcstámadás közben, valahol a Hillary lépcsőnél eltűnt és nagy valószínűséggel már halott. A róla szóló hírek alatti hozzászólásoknál menetrendszerűen megjelentek a dögkeselyűk, akik járványügyi ismeretek és a hadviselés után már hegymászásban is szakértői státuszra tettek szert, és nem győzik osztani az…

Erdogan az elnök!

Törökország: úgy tűnik, hogy Erdogan behúzza, bár nem ment könnyen. Mi több, Törökország két részre szakadt, és a választási térkép alapján azzal kell számolnia a szultánnak, hogy a leggazdagabb régiók ellene vannak, plusz a kurd országrész, úgyhogy Erdogan megnyeri az elnöki széket, de a kérdés ott marad a levegőben: győzött? hirdetés hirdetés Frissítés 21.00: Eldőlt,…

Török áfium: miért NEM kell félni Erdogantól

Javában zajlik a török elnökválasztás második fordulója, a hírfogyasztó olvasó izgatottan várja a minden bizonnyal korszakhatárnak is beillő ma esti eredményt, miközben hírmagyarázók ezrei igyekeznek úgy feltüntetni ezt a voksolást, mint sorsdöntő összecsapást. Igazuk is van, meg nem is. Íme. hirdetés hirdetés Tény, mi tény, hogy Erdogan újabb győzelme esetén talán búcsút inthetünk a török…

Németország Patriot rakétarendszert telepít Litvániában a NATO–csúcs védelmére

Patriot légvédelmi rakétarendszerrel is hozzájárul Németország a júliusi vilniusi NATO–csúcs biztonságához – közölték pénteken Berlinben. A védelmi minisztérium közleménye szerint Litvánia lesz a német hadsereg (Bundeswehr) Szlovákiában telepített Patriot ütegeinek új állomáshelye. hirdetés hirdetés A július 11–én kezdődő kétnapos NATO–csúcsra időzített állomáshelyváltás egy nagyobb szabású művelet része, amelyben Lengyelországból is átvezényelnek a légvédelmi rakétarendszer használatához…