Izrael és Jordánia összefogott a Jordan folyó megmentéséért

Izrael és Jordánia képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá a Jordán folyó megőrzéséről és védelméről csütörtökön az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27) – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. hirdetés hirdetés A vallási szempontból is fontos folyó vízhozama jelentősen csökkent az utóbbi évtizedekben főként az éghajlatváltozás és a szennyezés miatt. Az egyiptomi…

Ukrán rakéta volt, és ez jó hír!

Na, most, hogy a rakétagate végéhez közeledünk, próbáljuk meg összefoglalni azt, hogy mi történHETett valójában, ugyanis azt, hogy tényleg mi történt, azt egyelőre nem tudjuk, és nagy valószínűséggel a háború vége utáni időszakok nagy bombahíre lesz, amikor kiderül. Vagy nem, de ez részünkről itt és most szinte mindegy is. Kezdjük az elején: KÉT rakéta csapódott…

Peren kívüli megegyezéssel 400 milliót fizet a Google

A Google internetes keresőmotor anyavállalata hajlandó fizetni összesen 391 millió dollárt (mintegy 1600 milliárd forintot) az amerikai felhasználók tartózkodási helyére vonatkozó adatokkal való visszaélés körüli vita lezárása érdekében – közölte Michigan állam főügyészi hivatala hétfőn. hirdetés hirdetés Iowa állam főügyészének irodája ezzel párhuzamosan azt közölte, hogy a peren kívüli megállapodás értelmében a Google-nak a pénzbeli…

Muszkabarát svájci, franciaországi stb. cégeket szankciózott Amerika

Külföldön működő orosz katonai beszerzési hálózatokat és magánszemélyeket sújtott újabb szankciókkal az Egyesült Államok „az Ukrajna ellen alaptalanul megindított háború miatt” – közölte az amerikai külügyminisztérium hétfőn. hirdetés hirdetés A bejelentés szerint a külügyi tárca pénzügyminisztériummal közös fellépése nemzetközi eladókat és közvetítőket célzott meg az újabb intézkedésekkel, beleértve európai és ázsiai beszerzési és közvetítői hálózatokat…

Erdogan és Biden kereskedelmi és biztonsági kérdésekről egyeztetett

Kereskedelmi és biztonsági kérdésekről, regionális fejleményekről, valamint a kétoldalú kapcsolatokról egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török államfő és Joe Biden amerikai elnök a G20-csoport csúcstalálkozóján tartott kétoldalú megbeszélésén az indonéziai Bali szigetén fekvő Nusa Duában – közölte kedden a török elnöki hivatal. hirdetés hirdetés A beszámoló szerint Biden részvétét fejezte ki Erdogannak a vasárnapi isztambuli terrortámadással…

5G-s hálózatok frekvenciáit értékesítette Románia

A román állam 432,6 millió euróért értékesített frekvenciahasználati engedélyeket mobilszolgáltatóknak 5G-s hálózatok kiépítésére – jelentette be kedden a román távközlési hatóság, amely most hirdette ki a közbeszerzési pályázat eredményét. hirdetés hirdetés A hatóság 400-500 millió euró bevételre számított, miután a négy nagy Romániában működő mobilszolgáltató cég közül három, az Orange, a Vodafone és az RCS&RDS…

Profitot hozna, mégis lesz@rják a klímavédelmet a korporációk

Tízből hét cégnek a vártnál nagyobb pénzügyi hasznot hoznak a klímavédelmi kezdeményezések, a társaságok többsége mégsem csökkenti olyan mértékben a károsanyag-kibocsátását, amivel érdemben enyhíteni lehetne a globális éghajlatváltozás hatásait – derül ki az EY több mint 500 globális vállalatot vizsgáló felméréséből. hirdetés hirdetés Az MTI-nek kedden elküldött összefoglalóban a nemzetközi tanácsadó cég kifejtette: azoknál a…

Átküldte a paradicsomi szüzeihez a palesztin merénylőt az izraeli hadsereg

Egy palesztin merénylő megölt két izraelit és súlyosan megsebesített három másikat Ciszjordánia északi részén, Szamáriában kedd reggel, a merénylőt agyonlőtték – jelentette a katonai rádió kedden. hirdetés hirdetés Délutánra háromra nőtt a merénylet áldozatainak száma, mert kórházba szállítása után életét vesztette az az izraeli is, akit az ellopott autóval elgázolt a menekülő palesztin terrorista. A…

Hivatalos munkalátogatásra utazik Izraelbe Novák Katalin

Kétnapos munkalátogatásra Izraelbe utazik Novák Katalin köztársasági elnök Jichák Hercog elnök meghívására – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a szerda-csütörtöki látogatás célja a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok további mélyítése. hirdetés hirdetés Az államfő az elnöki találkozót követően megbeszélést folytat Benjámin Netanjahu megválasztott miniszterelnökkel, valamint Jaír Lapid ügyvivő miniszterelnökkel is. Novák Katalin a politikai…

Spórolunk: 8,1 százalékkal csökkent a lakossági fogyasztás

Az év első kilenc hónapjában 5,7 százalékkal csökkent az ország áramfogyasztása az előző év ugyanezen időszakához képest; a lakossági áramfogyasztás 8,1 százalékkal mérséklődött – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS). hirdetés hirdetés Az INS adatai szerint az ipari villamosenergia-fogyasztás 4,9 százalékkal csökkent, a közvilágítás fogyasztása azonban 3,2 százalékkal nőtt. A jelzett időszakban az ország…