Olvasónk a Gálfi-Tanasă ügyről: „magunkat jól lesz*pni”

Olvasom a Nethuszáron a hangzatos címet: „Önmagától alázkodott meg Udvarhely polgármestere a sovén román képviselő előtt” – írja portálunknak küldött levelében Ajtonyi-Csoma Győző olvasónk, aki szerint tévedtünk és egyúttal megfontolandó szempontokat gyűjt össze, amelyek értő olvasása mindannyiunkat közelebb vihet a jó megoldásokhoz. A levelet változtatás nélkül közöljük abban a reményben, hogy vitát is gerjeszthetünk az…

Önmagától alázkodott meg Udvarhely polgármestere a sovén román képviselő előtt

Igen, feleim, ez is megtörtént: az anyaszék központja, minden székely Budapestje (igény szerint: Bukarestje), Székelyudvarhely szinte száz százalékban magyarok által lakott városának első embere, Gálfi Árpád polgármester első szóra/levélre ugrott, és kellemeseket vakkantva önszorgalmúan elvégezte azt a feladatot, amire Dan Tanasă magyarellenes képviselő és feljelentőbajnok volt szíves figyelmét felhívni. Sok mindent láttunk már e kis…

EMNP: egy politikusgeneráció temetője

Talán élete legfontosabb cikkét írta meg Egyed Ufó Zoltán az Erdélyi Átlátszó blogon, amikor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Demokrácia Központok agóniáját tárta fel. A helyzet siralmas, de az ügynek van egy olyan olvasata, ami egészen tragikussá teszi mindezt, a kérdés pedig ott marad lógva a levegőben: vállalja majd…

Mihail Timcsuk, orosz blogger: A demens „öreg”

Azt írják: „Az öreg demens, a levegővel fog kezet, elesik a repülőgép lépcsőjén. Ha-ha!” Mialatt egyesek kiröhögik, az öreg magáévá tette Európát, gyakorlatilag megsemmisítve az USA gazdasági konkurensét. Még arra is volt gondja, hogy a legfinomabb gyártásokat áttelepítse saját területére. hirdetés hirdetés Az öreg lenullázta Oroszország európai befolyását, egyúttal hosszú évekre biztosította az USA számára…

DOKU: így függesztette fel a magyar diplomatáknak járó vízummentességet Ruszijá

Moszkva egy szűkszavú közleményben tudatta az erre érdeklődést mutató orosz állampolgárokkal, illetve a magyar állam diplomatáival, hogy felfüggesztette a 2001-ben kötött, a diplomata útlevéllel rendelkező magyar állampolgárok számára történő vízummentes beutazás lehetőségét. hirdetés hirdetés Az Orosz Föderáció Kormánya Utasítás melynek dátuma 2023. március 1 Moszkva Az Orosz Föderáció Kormánya és a Magyar Köztársaság Kormánya közötti…

Ruszijában változások jöhetnek 2. rész

Jelen cikkem első része még a „Figyelem! Russzijában változások jöHETnek!” címet viselte, azóta viszont kiderült még egy s más, úgyhogy ideje szemünket ismét a színfalak mögé vetnünk, már amennyire ez egy Kreml esetében lehetséges. hirdetés hirdetés Ismét leszögezem, mint korábban is: az információm megbízhatósága nem a legjobb – és nem azért, mert nem valósak, vagy…

Horthy megbökte az erdélyi vitézeket, mindenki beleszédült

Horthy-perpatvar söpör végig a jobb napokat is megélt erdélyi közösségünk meredek szakadátok és hófödte hegycsúcsok, valamint viharban sem hajló fenyők által színesre festett közbeszédünk égboltján – azt hiszem ekkor képzavart még életemben nem írtam le, de hát a hülyeségek korát éljük, legyen ennyi megengedve, tiszteletem a főméltóságos (vagy hogy kell ezt mondani?) úr fehér lován…

A román kormányfő új tanácsadója: ION, a robot

Nicolae Ciucă román miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy új tanácsadója van – egy mesterséges intelligenciáéval felvértezett robot, amely a ION névre hallgat. Bár sokan humorosnak tartják a hírt, mi több, félvállról veszik a jelenséget, a valódi helyzet az, hogy Bukarest olyant lépett, ami a nemsokára már nem rendkívülinek, hanem megszokottnak számít majd a világban és a…

Ledobja, vagy nem dobja?

Igazán furcsa dolgok zajlanak mostanság Moszkvában, annak is főként a Kreml által dominált vidékén, ez utóbbi mondjuk teljes Oroszországot is jelentheti, de a politikai földrajz ilyetén elemzésébe most nem megyek bele, helyette nézzük, miről is van szó. Vagyis: miről is nincs szó? Azaz: mármint, illetve, tehát ésatöbbi – ugyanis ember legyen a talpán, aki megfejti…

Új törvény: tilos reklámozni a szerencsejátékokat!

A román közéletben újabb polgári kezdeményezés söpör végig, az indítványozók azt szeretnék elérni, hogy a parlamenti törvényt alkosson arról, hogy a szerencsejátékokat ne lehessen reklámozni. A kérdés egyszerű, a megoldás is az lenne, de ez Románia, így semmi sem úgy alakul, ahogy az elsőre kinézett. hirdetés hirdetés A kezdeményezéshez egyébként olyan közéleti személyiségek is csatlakoztak,…