Ciolacu üzeni Brüsszelből: nem lesz TVA-emelés

Amint arról több ízben is beszámoltunk, Románia kormánya a napokban tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal, hogy a magas költségvetési hiány miatt ne érje hátrány az országot, azaz ne tartsák vissza az uniós pénzeket. Két, egymással is szorosan összefüggő irány látszik kibontakozni: az egyik a hiány visszaszorítása, azaz a költségvetés bevételeinek növelése (adóemelések, bizonyos kedvezmények megszüntetése,…

Romániában is megjelent a nyugat-nílusi vírus

Június 6-tól augusztus 30-ig 28 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A tájékoztatás szerint idén eddig három halálesetet jegyeztek, egyet-egyet Szatmár, Ilfov és Prahova megyében, egy Dolj megyei haláleset kapcsán pedig „valószínűsíthető”, hogy a nyugat-nílusi vírus okozta. hirdetés hirdetés A megbetegedéseket Bukarestből, valamint Dolj, Galac, Ilfov, Iaşi,…

Eszkaláció Munkácson: betiltott magyar szimbólumok a tanévnyitón

Ahogy arról blogunk beszámolt, Munkácson ismét magyarellenes intézkedések borzolják a háborús által sújtott ország amúgy sem túl jó hangulatát. A II. Rákóczi Ferenc Középiskola magyar igazgatóját leváltották, helyére egy ukrán igazgató érkezett, aki az iskola elukránosítását ígérte meg a tanároknak. A Nethuszár elküldött pár kérdést a II. Rákóczi Ferenc Középiskola hivatalos e-mail címére, (valamint hivatalos…

Ismét lecsap a munkácsi Baloga-klán: magyar iskolát ukránosítanának

Újabb magyarellenes intézkedésekkel veteti észre magát Munkács és az ukrán közigazgatás – a városban található II. Rákóczi Ferenc Középiskola élére ugyanis új igazgatót neveztek ki, egy ukrán nemzetiségű igazgatót neveztek ki, aki saját bevallása szerint a neves iskola elukránosításán kíván ügyködni – számol be a szomorú eseményről a Kárpátalja.ma portál. hirdetés hirdetés A II. Rákóczi…

Rossz hírek Brüsszelből: adó- és ÁFA-emelés várható

Rossz hírek érkeztek Brüsszelből: amint arról blogunk is beszámolt, a román kormány több minisztere, illetve maga a kormányfő, Marcel Ciolacu vérre menő tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal a romániai költségvetési hiánnyal kapcsolatos kérdésekről, egész pontosan arról, hogy az Unió legyen olyan kedves és nézze el a román politikai osztály elmúlt tíz évének sorozatos mulasztásait, amelynek…

Íme ’56 putyini tálalásban: fasiszták leverése, felszabadítás stb.

Tucatnyi kérdést kapok blogunk olvasóitól (szándékosan nem írok „követőket”, minket olvassanak, és ne kövessenek, nem vagyunk Messiások!), hogy ugyan biza’ a Nethuszár miért nem ír a legújabb botrányról, miszerint az orosz törikönyvekben az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot nem kicsit eltorzítva, a szovjet hagyományoknak megfelelően mutatják be, ezek szerint itt fasisztákat kellett leverni, és a…

Kivezetné Ciolacu az árplafont, duplázódnak számláink

Romániában jelenleg sürgősségi kormányrendelet szabályozza a lakossági energiaárakat, úgy a földgáz, mint az áram esetében, ezért mi, egyszerű halandók sokkal kevesebbet fizettünk eddig annál, mint amennyit kellett volna, ha piaci áron számolják el nekünk a szolgáltatók az elfogyasztott gáz, illetve áram árát. A Ciolacu-kormány viszont úgy néz ki változtatna ezen, és kivezetné az árplafont, így…

Ukrán katona a BBC-nek: Putyint élve vagy halva, de el kell kapnunk, ez lesz a háború vége!

Andriy Khlyvnyuk, az ukrán Boombox együttes vezetője volt a BBC Hard Talk vendége. A Boombox nemcsak Ukrajnában, hanem Oroszországban is népszerű együttesnek számított, egészen a Krím félsziget 2014-es annektálásig, amikor is az orosz hatóságok elérhetetlenné tették az együttes zeneszámainak elérését az orosz területekről. hirdetés hirdetés Andriyt pedig onnan ismerhetjük, hogy ő volt az, aki a…

Egy ésuát sztát krónikája

Két egymást követő robbanás történt a Dambovita megyei Crevedian, ahol egy autógáz-töltőállomás robbant fel. Eddig két halálos áldozatról tudunk, és több mint félszáz sérültről, zömük rendőr és tűzoltó, akik az első robbanás után érkeztek a helyszínre. Több tűzoltó is amiatt szenvedett égési sérüléseket, mert a tűzvédelmi ruhájuk megolvadt. Sztátul ésuát. hirdetés hirdetés A crevediai töltőállomás…

Novák Katalin az Indexnek: Magyarország bekapcsolódna Zelenszkij békeformulájába

Exkluzív interjút adott az Index portálnak Novák Katalin államfő, amelyben szóba került az óvóhelyen eltöltött idő, a találkozó Zelenszkij elnök úrral, valamint a kárpátaljai magyarok sorsa is. hirdetés hirdetés Az interjú főbb megállapításai: Novák Katalin eléggé szigorúan festette le a moldáv miniszterelnöknek az uniós csatlakozással járó nehézségeket Finnország megköszönte a NATO-csatlakozás magyar támogatását, Novák Katalin…