Újra napirenden a Biden–család befolyással való visszaélésének ügye

Hazugsággal vádolta Hunter Bident korábbi üzlettársa a képviselőház éles vitával kísért meghallgatásán, amit Joe Biden elnök hivatali eltávolítási eljárásának vizsgálata keretében tartottak Washingtonban. A Kongresszus alsóházának bizottsági meghallgatásán Tony Bobulinski, Hunter Biden egykori üzlettársa azt állította, hogy az elnök fia, Hunter Biden hamisan tanúskodott, és „végig hazudott” a képviselőház korábbi meghallgatásán. Az elnök fiának volt…

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította tavaly augusztus óta érvényes, 5,25 százalékos alapkamatát idei második kamatdöntő ülésén a Bank of England. A brit jegybank – az EU–n kívüli legnagyobb európai gazdaság központi bankja – tizennégy kamatemelést hajtott végre azután, hogy 2021 decemberében, 0,10 százalékos mélységi kamatrekordról indulva elkezdte szigorítási ciklusát az inflációs nyomás enyhítése végett. Az…

Erős kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. Az összeurópai STOXX 600 index 0,89 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 1,06 százalékkal emelkedett a kezdéskor. Londonban az FTSE 100 index 1,17 százalékos, a DAX 0,84 százalékos, a CAC 40 Párizsban 0,67 százalékos erősödéssel nyitott. Milánóban 0,75 százalékos, Madridban 0,99 százalékos indexemelkedéssel indult a…

Madridban nyitotta meg első külföldi irodáját az Alapjogokért Központ

A spanyol fővárosban nyitotta meg első külföldi irodáját a budapesti székhelyű Alapjogokért Központ jogi elemző– és kutatóintézet szerdán. „Az a küldetésünk, hogy azon dolgozzunk: országainkban ismét beköszöntsön az aranykor ideje. Ez pedig, meggyőződésem, hogy másképpen nem történhet meg, mint egy úgynevezett jobboldali aranykor megépítésével, amely kellő erőt ad, és felvértez minket arra, hogy megőrizzük a…

Hét százalékos lehet az idei költségvetési hiány

Az Európai Bizottságot nagyon aggasztja, hogy idén Románia GDP–arányos költségvetési hiánya 7 százalékra nőhet – jelentette ki szerdán Bukarestben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) vezérigazgató–helyettese. Declan Costello az országos helyreállítási tervben (PNRR) foglaltak megvalósításáról szóló konferencián szólalt fel. Kifejtette, hogy az Európai Bizottság elvárásai szerint az idei román deficitnek kisebbnek kellene…

Iohannis atomcsúcsra megy

Klaus Iohannis elnök csütörtökön és pénteken Brüsszelben részt vesz az atomenergia-csúcstalálkozón, az Európai Tanács ülésén és a bővített formátumú eurócsúcson. Az Államelnöki Hivatal szerdai közleménye szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és a Belga Királyság által Brüsszelben szervezett atomenergia-csúcstalálkozóra annak apropóján kerül sor, hogy az ENSZ 2023-as dubaji éghajlatváltozási konferenciájának (COP28) megállapodásába – történelmi jelentőségű lépésként…

Európa-bajnok zuhanást mutatott be a román építőipar

Az Európai Unióban az építőipari termelés 1 százalékkal csökkent, az euróövezetben 0,5 százalékkal nőtt 2024 januárjában 2023 decemberéhez mérten – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán közzétett adataiból. Az uniós tagállamok közül a legnagyobb csökkenést Romániában (mínusz 34,3 százalék), Lengyelországban (mínusz 16,5 százalék) és Hollandiában (mínusz 9,9 százalék) regisztrálták. A legnagyobb mértékű…

Április 11-én kezdődik a beiratkozás az előkészítő osztályokba

Április 11-től május 14-ig fogadják a tanintézetek a beiskolázási kérelmeket az előkészítő osztályba történő beiratkozás első szakaszában – közölte szerdán Ligia Deca oktatási miniszter. A hamarosan a Hivatalos Közlönyben is megjelenő beiratkozási menetrend szerint május 14. és 17. között a lakhelyük szerinti körzeti iskolába jelentkezők, majd május 20. és 27. között a lakhelyük szerinti iskolától…

Nem vicc: április elsejétől jön a postások sztrájkja

Eredménytelenül zárultak a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások, legkésőbb április elején általános sztrájkba lépnek a postai alkalmazottak – jelentette be szerdán az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke. hirdetés hirdetés Dumitru Costin hangsúlyozta, hetek óta folynak a tárgyalások a postai alkalmazottak kollektív jogait és kötelezettségeit rögzítő kollektív munkaszerződésről a szakszervezet és a vállalat vezetősége között, de nem…

Az euróövezetben és az EU-ban is nőtt az építőipari termelés januárban

Éves összehasonlításban nőtt az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése januárban – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán. Éves szinten az euróövezet építőipari termelése 0,8 százalékkal bővült januárban, miután decemberben 2,8 százalékos növekedést regisztráltak. hirdetés hirdetés Az egy évvel korábbihoz képest az EU építőipari termelése 0,1 százalékkal nőtt a decemberi 3,6…