Alkotmányellenes az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó törvény

Alaptörvénybe ütközőnek minősítette és visszaküldte a parlament elé a román alkotmánybíróság az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, június végén megszavazott törvényt – jelentette be csütörtökön Marian Enache, a testület elnöke. Enache szerint az alkotmánybírák egyhangúlag elfogadott döntésükben úgy értékelték: a jogszabály életbe léptetése korlátozná a munkához való alkotmányos jogot. hirdetés hirdetés A törvénytervezet hatályba…

Kínai hőerőműépítés: „kifehérítették” a Neretvát

Teljesen fehérré vált a Neretva folyó a bosznia–hercegovinai szakaszának egy részén az Ulog nevű hőerőmű építési munkálatai miatt – közölte a Mentsük meg Európa kék szívét! nevű nemzetközi folyamvédelmi kezdeményezés az interneten szerdán, ahol felvételeket is közölt a folyóról. A közlemény szerint a hőerőmű építése miatt többször elpusztultak már a halak a folyó néhány kilométeres,…

Konteóterjesztő és vírustagadó katolikus szervezet oszlatott fel a francia kormány+KONTEXTUS

A francia kormány szerdai ülésén feloszlatott egy fundamentalista katolikus szervezetet, amelyet azzal vádolt meg, hogy „az állam elleni háborúra szólított fel”, beleértve az erőszak alkalmazását is. HÍR+KONTEXTUS „A Civitas az emberi jogokat a keresztény civilizáció elpusztítása eszközének tekinti. A Civitas megemlékezéseket szervezett a náci megszállással kollaboráló emblematikus személyiségek tiszteletére” – mondta Olivier Véran kormányszóvivő a…

Sunak örvend a Brexitnek, lendületet kapott tőle

Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint a brit EU–tagság megszűnése (Brexit) óta lendületesebben növekszik a brit gazdaság teljesítménye, mint a nagy EU–gazdaságoké. Sunak, aki a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben rendezett éves kongresszusának szerdai zárónapján szólalt fel, bejelentette azt is, hogy az utóbbi évtizedek messze legnagyobb brit infrastrukturális beruházását, a Londontól eredetileg éppen Manchesterig tervezett nagysebességű vasútvonal…

Ukrajna 2030–ra EU–tag lehet

Ukrajna 2030–ra az Európai Unió tagja lehet – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke egy szerdán ismertetett interjúban. Az EU–s tagországok állam–, illetve kormányfőit összefogó testület vezetője a Der Spiegel című német hetilap hírportáljának elmondta, hogy Ukrajna 2030–ra elnyerheti a tagságot, ha „mindkét fél elvégzi a házi feladatait”. hirdetés hirdetés Ukrajnának, mint az…

Felvidéki tesók, szevasztok!

Lezajlott a szlovákiai parlamenti választás, hozta amit hoznia kellett: egy parlament magyar párt nélkül és egy kormányt Ficoval, ez utóbbi még nem biztos, és ami ebből annak látszik, az sem az, de nyugodjunk le a picsába, mondom én, hiszen csak az történt, amit megírtunk már a járvány idején is: eljött a csőcselék kora. Erdélyi vélemény…

Az IMF Bukarestben: további „reformokra” van szükség

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozásai szerint idén 2,3 százalékos lesz a gazdasági növekedés és 6 százalékos a GDP–arányos költségvetési hiány Romániában. A nemzetközi pénzintézet romániai küldöttségének vezetője, Kees Martijn szerdai bukaresti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormány deficitcsökkentő csomagja „jó irányba tett lépés”, de további reformokra van szükség. hirdetés hirdetés Az IMF szakértője szerint főként adóreformokra…

PNL-s javaslat: kötelező letöltendő dorgkereskedelemért

Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciói iktatták a parlamentben az úgynevezett 2 Mai–törvény tervezetét. A tárcavezető közleménye szerint a jogszabályjavaslat előírja, hogy a magas kockázatú kábítószerekkel történő kereskedés bűncselekménye kizárólag végrehajtandó szabadságvesztéssel büntetendő, azaz a börtönbüntetés nem függeszthető fel próbaidőre. hirdetés hirdetés A tervezet ugyanakkor a jelenlegi 2–7…

Román lap: még egy magyar Nobel-díj, és elveszítjük Erdélyt!

Románia számára veszélyes idők jönnek, akár Erdélyt is elveszítheti, mivel a magyarok már két Nobel-díjat is kaptak ebben az évben – számol be egy hírről és annak kevésbé ismert hátteréről az Új Román Idők* (Times New Roman) portál. Pocsék hírek lehetősége merül fel Románia jövőjével kapcsolatban – két magyar, egyik orvosi a másik fizikai Nobel-díjat…

Ruandai népirtót fogtak Hollandiában

Az 1994–es ruandai népirtásban való részvétel gyanújával letartóztatott a holland rendőrség egy 67 éves ruandai férfit egy közép–hollandiai kisvárosban, Ermelóban – közölte kedden a holland ügyészség. A hatóságok azzal gyanúsítják Pierre–Claver Karangwa volt katonatisztet, hogy egy, a ruandai fővároshoz, Kigalihoz közel fekvő településen, Muginában társaival felgyújtott egy házat, amelynek következtében mintegy 80 nő és gyermek…