Kiakadt a melegekre a román liberálisok vezére

Amint arról mi is beszámoltunk, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nemrég meghozott ítéletében arra kötelezi Romániát, hogy fogadja el a melegházasság törvényes intézményét. Ciolacu, a szociáldemokraták vezetője és miniszterelnök szavait már idéztük, de nemrég Ciuca, a liberálisok vezére is megszólalt az ügyben, és mintha az AUR-t hallottuk volna egy röpke percre. hirdetés hirdetés A…

Munkában az AUR: 4500 módosítóval bombázzák meg a költségvetést

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion pénteken bejelentette, hogy a pártja több mint 4500 módosító indítványt készül benyújtani a jövő évi költségvetés tervezetéhez. hirdetés hirdetés A parlamentben nyilatkozó ellenzéki politikus kifejtette, hogy szerinte a Marcel Ciolacu kormányfő által ismertetett tervezet hamis adatokon alapul, és túlbecsüli az államkassza jövő évi bevételeit. Pénteken a parlament…

Ciolacu reméli, hogy újraindul a vásárhelyi kombinát

Marcel Ciolacu kormányfő pénteken reményét fejezte ki, hogy az Azomureş vegyipari vállalat hamarosan újraindítja a kedvezőtlen üzleti környezet miatt leállított termelését. A miniszterelnök Maroskecén a sajtónak kijelentette, hogy tudomása szerint a marosvásárhelyi műtrágyaüzem tárgyalásokban áll az OMV-vel és a Romgazzal. „Úgy tudom, hogy világszerte, és különösen Európában csökkent a földgáz ára. Remélem, hogy mielőbb újraindítják…

Két nap múlva jöhet a légi Schengen, a többire még várni kell

Marcel Ciolacu kormányfő szerint a következő két napban lezárulhatnak a tárgyalások a légi és tengeri közlekedési határellenőrzést megszüntető részleges schengeni csatlakozásról Románia esetében. Azt is megemlítette, hogy jövő év folyamán a szárazföldi határellenőrzést megszüntető tárgyalások is lezárulhatnak. hirdetés hirdetés Ciolacu pénteken, az erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres szakaszának munkálataihoz a szállításügyi miniszterrel közösen tett látogatásán…

Nem zárták be az illegális hulladéklerakókat, megbüntették Romániát

Megbírságolta Romániát az Európai Unió Bírósága (EUB) az engedéllyel nem rendelkező hulladéklerakók bezárásának elmulasztása miatt. A luxemburgi székhelyű intézmény csütörtöki közleménye szerint az EUB már egy 2018-as határozatában megállapította, hogy Románia elmulasztotta 68 engedéllyel nem rendelkező hulladéklerakó bezárását és helyreállítását. Mivel a 2018-as határozatban előírtakat nem teljesítette az ország, 2022-ben az Európai Bizottság a kötelezettségszegés…

Bekérették az orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba Valerij Kuzmin bukaresti orosz nagykövetet csütörtökön, miután az éjszaka egy orosz harci drón csapódott be a Tulcea megyei Grindu település közelében. A külügy közleménye szerint a nagykövettel a stratégiai ügyekért felelős államtitkár folytatott megbeszélést. Iulian Fota tolmácsolta a román hatóságok „határozott tiltakozását az ukrán kikötői infrastruktúra elleni támadásokban használt drón ellenőrizetlen becsapódása…

Kirobbantja a munkakonfliktust a Sanitas

Az egészségügyben dolgozók szakszervezeteit tömörítő Sanitas Szövetség a munkakonfliktus kirobbantását jelentette be csütörtökön. A követelések közé tartozik a bérhátrálékok kifizetése minden egészségügyben és szociális ellátásban dolgozó alkalmazott számára, illetve a 2017/153-as közalkalmazotti bértörvénybe foglalt bérjogosultságok kifizetése is – szögezi le Facebook-oldalán a Sanitas. hirdetés hirdetés A Szövetség rámutat, hogy az egészségügyben és a szociális ellátásban…

Elfogadták a jövő évi költségvetést, indul a dübörgés

Elfogadta csütörtök este a kormány a 2024-es állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét. Ugyanakkor elfogadtak egy tervezetet a 2024. évi költségvetési keretben meghatározott egyes mutatók felső határértékéről is. A kormány továbbította a parlamentnek a tervezeteket, azzal a kéréssel, hogy a törvényhozó testület sürgősségi eljárásban vitassa meg és szavazzon róluk. hirdetés hirdetés A kormányülés kezdetén…

Románia-Ukrajna: érik a stratégiai partnerség

A Románia és Ukrajna közötti kapcsolatok hamarosan elérik a stratégiai partnerség szintjét – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu az Ukrajna újjáépítése és Románia stratégiai szerepe című sinaiai nemzetközi konferencia résztvevőihez intézett videóüzenetében. A miniszterelnök kifejtette, hogy a stratégiai partnerség fontos eleme az Ukrajna újjáépítését szolgáló romániai logisztikai központ lesz. Ciolacu hangsúlyozta, a nemzetközi közösség számára…

Elutasította az egészségügyi dolgozók béremelési követeléseit a kormány

A kormány elutasította az egészségügyi alkalmazottak 2024. január elsejei hatályú, 20 százalékos megemelésére vonatkozó kérését, ezért a közeljövőben tiltakozó akciók várhatók – jelentette be szerdán a Sanitas szakszervezeti szövetség első alelnöke. hirdetés hirdetés Iulian Pope más egészségügyi szakszervezeti vezetőkkel együtt tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnökkel és Alexandru Rafila egészségügyi miniszterrel. Beszámolója szerint a találkozó „nem volt…