Úzvölgye: a zsákos akció szereplőinek nyilatkozata

Mint ismert, az úzvölgyi katonatemetőbe betonkereszteket illegálisan felállító dormánfalvi önkormányzat tette ellen székelyföldi civil aktivisták léptek fel az elmúlt napokban, akik fekete zsákokkal takarták le az amúgy is bűnronda alkotásokat. A civilek nyilatkozatot juttattak el a Nethuszár szerkesztőségébe, amelyet alább változtatás nélkül közlünk. hirdetés hirdetés Nyilatkozat Mai akciónkkal kivontuk forgalomból a törvénytelenül felállított kereszteket, amíg…

Az RMDSZ kedvenc alpolgija sikerrel járt – a “Székely vértanúk forrás” tábla levéve!

Reméltük komoly, mert viccnek durva lenne – és igen, komoly. Az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója odajutott, hogy a székely szimbólumok ellen ma a szokásosnál is undorítóbb módon kikelő Sergiu Papuc alpolgármestert köszönhetjük meg nekik, miután a katolikus iskola körüli mizériáért, a főtéri mélygarázs tervéért, a dél-koreai békeutakért és úgy összességében az értékelhetetlen, sőt, polgár- és fejlődésellenes…

MOGYE-tárgyalások: megegyeztek a semmiben

Miután pár nappal ezelőtt már tiltakoztak a MOGYE diákjai az újonnan bevezetett vizsgarendszer ellen – amelynek során nem ismerték el a magyar hallgatók vizsgáit – a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség Facebook-oldalán ismét tüntetésre hívta ma délután a diákokat, mondván: ma tárgyalnak a magyar oktatók és az egyetem vezetősége a magyar kar létrehozásáról, és a vizsgáztatás miatt…

Szövetségi álláspont: szövetségtelenített szövetségek

Az egész SZKT-t körbelengte a szövetségkötés szükségének a megmagyarázása, kicsit olyannak tűnik ez az egész, mikor hazaviszed a kurvát, akit feleségül akarsz venni, és anyádnak magyarázod, hogy lehet mindenkivel összefekszik, de jól főz – miközben apád elégedetten vigyorog, és többször is leejti a villát, hogy azt az asztal alól kelljen felszedje. hirdetés hirdetés Írtam már…

Magyar diáktüntetés és SZKT – merre tovább RMDSZ?

Mennyire kontrasztos az a politikai ábra, amikor Marosvásárhelyen az RMDSZ miniparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsán (SZKT) Kelemen Hunor az erdélyi magyarság előtt álló feladatokról beszél, miközben alig pár száz méterrel odébb, a Somos-tető aljában magyar orvosis diákok tüntetnek, mert vizsgáikat nem hajlandó elismerni az egyetem azon vezetősége, amelyben a magyarok ugyan bojkott okán nem vesznek…

Nem ismerik el a magyar diákok vizsgáit a vásárhelyi orvosin – ez már a vég?

Miután a magyar kar megalakítását éveken keresztül mellőző Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magába olvasztotta a Petru Maior Egyetemet és Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem néven elindította az angol nyelvű kart, az egyetem vezetősége újabb rémisztő akcióval borzolja a magyarság idegeit, ezúttal azonban a magyar diákok váltak az első számú szenvedő alannyá,…

Erőst ciki: a kisebbségi német kollégák visszautasították az RMDSZ meghívását

Rájár a rúd az RMDSZ-re mostanság: a kongresszusára készülő Szövetség idén is elküldte meghívóit a különböző romániai pártoknak, szervezeteknek, hogy jelenlétükkel tiszteljék meg elnökválasztó kongresszusuk – a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) elnöke, Paul Jürgen Porr viszont egy beolvasásnak is elmenő nyilvános válaszban adta hírül, hogy a romániai németek – az a kevés, aki még…

A román miniszterelnök nem szarozik: leküzdi a Holokausztot és a tagadásizmust

Emlékszünk még Medgyessy Péterre? Akkoriban igazán örülhettünk, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki – a bakijai szállóigékké váltak, ám Románia jobban teljesít, legalábbis ezen a téren – a mi miniszterelnök-asszonyunk, Viorica Dancila ugyanis olyan fogalmi zűrzavarokat hagy maga után, hogy nyelvész legyen a talpán, aki feltakarít majd utána. hirdetés hirdetés Mellesleg új…

Lenyúlta az RMDSZ az ENSZ kisebbségügyi biztosának látogatását? Hantz Péter nyílt levele+interjú

A tavaly év decemberének negyedik napján, alig három nappal a századik születésnapját ünneplő Románia állam házibulija után Erdélybe látogatott Fernand de Varrenes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja. hirdetés hirdetés Ahogy az a fontos emberek erdélyi látogatásakor lenni szokott, mindenki, aki él és mozog, jelen kívánt lenni, leginkább persze érdekvédő szövetségünk, bár a kérdést úgy is fel…

RMDSZ-es javaslat: a nép csak ne szavazzon!

A népszavazás intézményét súlyosan csorbító határozatot fogadott el a román parlament – az EP-választások napján nem lehet népszavazást tartani. A javaslatot Márton Árpád, az RMDSZ képviselője nyújtotta be, a PSD-s többség pedig kapott az alkalmon és megszavazta azt. hirdetés hirdetés A törvénymódosítás körülményeinek ismeretéhez hozzátartozik az is, hogy Klaus Iohannis államfő 2017 januárjában belengette, hogy…