Ligeti György születésének századik évfordulójára emlékeztek New Yorkban

Emlékkoncerttel ünnepelték New Yorkban Ligeti György zeneszerző születésének 100. évfordulóját pénteken. A belvárosban, Manhattanben, a Szent Péter templomban (Saint Peter’s Church) tartott eseményt a New York-i Liszt Intézet szervezte. A hangversenyen a zeneszerző ismert művei hangzottak el orgonán és zongorán, valamint énekművei is felcsendültek. hirdetés hirdetés Többi között a 100 metronómra komponált Poéme symphonique, és…

Lövöldözés kampánycsendben – választások Szlovákiában

Szerda éjfélkor életbe lépett a kampánycsend, a pártok elvben felhagynak a kampányolással a választásig hátralévő két napban. A kampánycsendtől függetlenül Pozsonyhidegkúton, azaz Dúbravkán nem sokkal éjfél után lövések dördültek: egy férfi lövöldözött a lakása ablakából és az utcán is, megsebesített három embert, majd a kiérkező rendőrök egyikét is, aki végül lelőtte a támadót. hirdetés hirdetés…

Ki lesz Európa legnagyobb gázkitermelője? Románia

Románia a fekete-tengeri földgáz kitermelésével Európa legnagyobb gáztermelőjévé válik – jelentette ki egy csütörtöki eseményen az energiaügyi miniszter. Sebastian Burduja elmondta, jelenleg folyamatban van a tengeri szélerőműveket szabályozó törvény tervezetének véglegesítése, és várhatóan a következő két hétben a kormány asztalára kerül. hirdetés hirdetés A jogszabálynak szerinte azért van jelentősége, mert lehetőséget ad Romániának kiaknázni a…

Románia ma: a lakosság negyedének nincs vezetékes ivóvize

Az Országos Statisztikai Intézet pénteken közölt adatai szerint tavaly Románia állandó lakosságának háromnegyede (74,9 százalék) részesült közüzemi vezetékes ivóvízellátásban. hirdetés hirdetés Ezek szerint 2022-ben a közüzemi vízellátó hálózatra kapcsoltak száma 14.277.262 fő volt, 99.455 fővel több mint előző évben. A növekedést a vízellátó hálózat bővítése eredményezte. Tavaly 4.771.913 személy nem részesült közüzemi vezetékes ivóvízellátásban, 174.341…

Akadozik a reformcsomag, a CCR-hez fordul az USR

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szóvivője, Ionuţ Moşteanu pénteken bejelentette, hogy pártja megtámadta az alkotmánybíróságon a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetet, amelyért a kormány felelősséget vállalt a parlamentben. A politikus tájékoztatása szerint a beadványt a Jobboldal Ereje törvényhozói mellett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióinak két tagja is aláírta. hirdetés hirdetés A parlamentben nyilatkozó szóvivő…

Elutalta a második részletet Romániának az Unió

Az Európai Bizottság pénteken kifizeti az uniós helyreállítási alapjából Romániának szánt összeg második részletét, 2,76 milliárd eurót. Az uniós testület tájékoztatása szerint Románia azért kaphatja meg a részben vissza nem térítendő támogatásokból, részben kedvezményes hitelből álló összeget, mert teljesített 49-et a második részlet kifizetésének feltételéül szabott mérföldkövek és célkitűzések közül. Ezek többek között a zöld…

RMDSZ – 5%? A román választók több mint fele szavazna

A román választók több mint fele (50,1 százaléka) biztosra ígéri részvételét a jövő évi parlamenti voksoláson, és közülük a legtöbben a jelenlegi kormánypártokra szavaznának – derült ki a News.ro hírportál által megrendelt, csütörtökön ismertetett friss felmérésből. Az INSCOP közvélemény–kutató által szeptember 15–22. között telefonos módszerrel végzett felmérés válaszadóinak 23,7 százaléka ugyanakkor azt állította: biztos nem…

Macron autonómiát ajánlott Korzika szigetének

Emmanuel Macron az államon belüli autonómia megadását javasolta Korzikának, a Franciaországhoz tartozó szigetnek, amelynek vezetői hosszú ideje követelik az önállóságot. A francia államfő „történelmi pillanatról” beszélt Ajaccióban csütörtökön. „Legyen bátorságunk autonómiát építeni Korzika számára a köztársaságon belül” – fogalmazott az államfő a korzikai közgyűlésben, „egy olyan struktúra kiépítését szorgalmazva, amely teljes mértékben korzikai, de nem…

63 igazolt nyugat-nílusi fertőzést észleltek Romániában

Idén június 6–tól szeptember 28–áig 63 igazolt és két valószínűsíthető megbetegedést okozott Romániában a nyugat–nílusi vírus – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A tájékoztatás szerint a jelzett periódusban eddig nyolc halálesetet jegyeztek, kettőt Ilfov megyében, egyet–egyet Bihar, Szatmár, Szeben, Prahova, Brăila és Dolj megyében. A megbetegedéseket Bukarestből, valamint Bákó, Bihar, Botoşani, Brăila, Buzău,…

Rafila: ingyenes lesz a HPV-oltás a fiúk számára is

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a fiúkra is kiterjesztik a HPV (humán papillómavírus) elleni ingyenes oltást biztosító programot, amelyben eddig csak a lányok részesültek. A tárcavezető a DC News Media Group által szervezett Hogyan készüljünk fel az új járványszezonra? Influenza, vírusfertőzések, tüdőgyulladás fenyegetés című konferencián számolt be erről, leszögezve, hogy év végéig hatályba…