Ez már az új klímapolitika? Az EB beperelte Romániát

Az Európai Bizottság pénteken úgy döntött, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Romániát, amiért az ország nem tartotta be a 2018 október 18-án a bíróság által meghozott döntést, amely megállapította, hogy Románia nem tartotta be a hulladéktárolással kapcsolatos kötelezettségeit. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint különös módon járt el az EB. hirdetés hirdetés Románia kötelezettségként…

ÁFA-deficit az Unióban: Románia az aranyérmes

Románia az Unió éllovasa, ami az ÁFA-bevételek kiesését illeti: 2019-ben az ÁFA-ból származó bevételeinek 34,9 százalékát bukta el, ezzel pedig az Európai Unió aranyérmese lett ebben a nem túl dicső versenyben. hirdetés hirdetés 2019-ben Románia volt első az ÁFA-bevételektől eleső országok uniós versenyében, a maga 34,9 százalékával, második helyre érkezett be Görögország (25,8%), harmadik pedig…

Kiraboltak egy riporternőt az AUR felvonulásán

A Romania TV riporterét kifosztották a december elsejét ünneplő tömegben. hirdetés hirdetés Az AUR szélsőséges és oltásellenes parlamenti párt idén Gyulafehérvárra hirdetett menetelést december elseje alkalmából. A túra dicsőségére azonban komoly árnyékot vet az ezt kísérő eset, nevezetesen az, hogy a menetelő tömegből tudósító tévériportert egyszerűen kifosztották a zsebesek. Iulia Blondea, a Romania TV riportere…

„Ideje elfogadni” üzente a Polgári Válasz a román nagykövetségnek

December elseje nemcsak Romániában nemzeti ünnep, hatása túlterjeszkedik az állam határain, és Magyarországon is minden évben megemlékeznek az eseményről, igaz, más előjellel. Idén a Polgári Válasz mutatott be olyan performanszot, amire csak csettinteni lehet. hirdetés hirdetés Igazán eredeti, mi több frappáns módon készült december elsejére a magyarországi Polgári Válasz párt: az aktivistái egy Románia térképet…

Kötelezővé teszik az oltást? Nagyon úgy néz ki, hogy IGEN

Az Európai Uniónak számításba kell vennie, hogy kötelezővé tegye az oltást tagállamaiban, válaszul a „nagyon fertőző” Omicron terjedésére – nyilatkozta szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, a The Guardian beszámolója alapján. hirdetés hirdetés Egy oltásra való mozgósító felhívás kapcsán, Ursula von der Leyen úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió 27 tagállamának fel…

Vitafelkészítő: az antivaxernek KELL bizonyítania!

Örömmel vettük tudomásul, hogy az utóbbi hónapok, vagy inkább esztendő erős antivaxer és vírustagadó nyomulás után megjelentek azok a hangok is, amelyek bátran és ami ennél is fontosabb: ésszel szállnak vitába az antivaxerek hülyeségeivel. hirdetés hirdetés Az antivaxerek egyik leggyakoribb visszavágó „érve”, az, hogy „keress rá te is”, „olvass utána, ne csak hazug médiákat kövesd”…

Ha már nem százak halnak meg naponta, akkor jöhet a pélérinázs

A román hatóságok sem lenyelni, sem kikölni nem tudják azt a szörnyet, amit részben, vagy inkább egészében pont ők maguk neveltek ki és fel: az ortodox egyház sötét figuráit. A Tomis püspökséget vezető Préászfincitzúl Teodosie ugyanis búcsújárásra hívja a románokat Szent András napjából, aki Románia védőszentje. hirdetés hirdetés Míg tavaly csak a Ion Corvin községbeli…

Japán lezárja határait minden külföldi előtt

Az Omicron megjelenése miatt döntött úgy a szigetország, hogy idegeneknek tilos a belépés. hirdetés hirdetés A távol-keleti ország nem hajélandó alávetni polgárait különböző kísérletezgetésnek, úgy vannak vele, hogy elég ideig tartott már a járvány, ha lehet nem kérnek hosszabbítást. Épp ezért, az Omicron jelentése kapcsán, úgy döntöttek, hogy a szigetországba senki sem léphet be, aki…

Szabadkőműves a kormányszóvivő? Igen, és?

A Ciucă-kabinet kormányszóvivője Dan Cărbunaru újságíró lesz, akivel kapcsolatban a román lapok széles tömege említi meg, hogy szabadkőműves. Az érinett nem cáfolja, de hozzáteszi, hogy két hónappal ezelőtt kilépett. Magyar fülnek, szemnek szokatlan hír következik. hirdetés hirdetés Dan Cărbunaru újságíró lesz a Ciucă-kormány szóvivője, aki korábban ugyanezt a feladatot látta el a Román Nemzeti Nagypáholyban,…

Zöld igazolvány a jövőben: néha kötelező, néha nem

Hát, vártam Alexandru Rafilat az egészségügyi minisztérium élére, mert mégiscsak neves orvos, tudós a figura, de azt hiszem nem őt kaptam meg végül, hanem egy PSD-s politikust.  A zöld igazolvány előírásan máris lazítana. hirdetés hirdetés Alexandru Rafila tegnap este a Digi24 hírtelevízió műsorában úgy magyarázta, hogy a jövőben a zöld igazolvány használtat az incidens ráétához…