Ferenc pápa Magyarországon – képek, videók, hírfolyam

Magyarországon járt Ferenc pápa – a történelmi jelentőségű eseményről szóló hírfolyamunkat alább olvashatjátok, benne képekkel, videókkal, hírekkel – megosztani ér, a továbbiakban pedig kövessük a Szentatya által tolmácsolt üzenetet: Isten mindig megbocsájt! (Az élő hírfolyam ezzel lezárult!) Ferenc pápa búcsúzik Magyarországtól:  Ferenc pápa: a Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt A Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt,…

Több száz orosz motoros indult el Berlinbe

Az „Éjszakai Farkasok” klub több száz orosz motorosa, akik Vlagyimir Putyin orosz elnök szimpatizánsai, szombaton „hazafias túrára” indultak Moszkvából azzal a céllal, hogy május 9-én Berlinben fejezzék be a túrájukat, persze ha nem állítják meg őket. útközben – számol be az Agerpres.ro által idézett France Presse. hirdetés hirdetés Többen közülük orosz vagy szovjet zászlót viseltek,…

Hunor: az RMDSZ számára a magyar érdekek az első

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) első helyre a magyar érdekeket teszi, a közösségért kormányoz, az eredmények pedig közösek – jelentette ki politikai beszámolójában Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ 16. kongresszusán szombaton Temesváron. Az RMDSZ elnöke számba vette az elmúlt négy év sikereit és kudarcait, kitért a legutóbbi önkormányzati és parlamenti választások eredményére, a…

Hamarosan: Ukrajna készen áll az ellentámadásra

Az utolsó szakaszban vannak Ukrajna ellentámadásának előkészületei – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján. „Befejezzük a kiképzést, hiszen a kapott fegyverek és a katonai felszerelések kezelését a katonáinknak el kell sajátítania. Nagyon modern rendszereket kaptunk” – mondta a vezető. Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi kezdeményezésen keresztül Ukrajna már kapott nyugati országoktól…

Bayraktar drónokat vásárol Románia

Románia aláírta a Bayraktar drónrendszerek beszerzéséról szóló szerződést – jelentette be aTwitter-oldalán Ozgur Kivanc Altan, Törökország bukaresti nagykövete. „A barátunk, fekete-tengeri szomszédunk és NATO-szövetségesünk, Románia BayraktarTB2-vel bővíti hadseregének eszközállományát. Ez a stratégiai képesség, amelynek révén számos csatát nyertünk, újabb jele a Romániával való stratégiai partnerségünknek” – fogalmazott a diplomata. hirdetés hirdetés A védelmi minisztérium tavaly…

BRÉKING! Novák Katalin kegyelmet adott Budaházyéknak!

Budaházy Györgyöt és társait, akiket az úgynevezett terroristaperben eléggé el nem ítélhető módon hosszú évekig tartó fegyházbüntetésre ítéltek, ma kiengedik a börtönből! Novák Katalin élt jogával és kegyelmet adott a Hunnia-per elítéltjeinek! hirdetés hirdetés A Nethuszár korábban is foglakozott már az üggyel, akkor is megírtuk: van olyan, Osama bin Ladenhez köthető terrorista, akit az Egyesült…

Karner rázogatja a bojkottfát Bukarestben

Jelentős előrelépés történt az illegális migráció elleni küzdelemben, de még hosszú az út az Európai Unió külső határainak hatékony védelméig – jelentette ki Gerhard Karner osztrák belügyminiszter szerdán Bukarestben. Román hivatali kollégájával, Lucian Bodéval közös sajtótájékoztatóján Karner rámutatott, megérti a román nép elvárásait a schengeni csatlakozási folyamatban való továbblépést illetően, de jelen pillanatban az osztrák…

Románia segíti Ukrajnát: támogatás csak munkavállaláskor

Románia csökkentette az ukrajnai háború miatt az országban menedéket kereső külföldiek lakhatási és étkezési támogatását, a segélyezés feltételéül pedig megszabta, hogy a menekülteknek munkát kell vállalniuk, valamint gyerekeiket iskolába kell íratniuk. A szerdai kormányülésen elfogadott határozat szerint az egyedülálló menekültek havi 750 lej (57 ezer forint), a háború elől menekülő családok pedig havi 2000 lej…

A nukleáris ortodoxia pátriárkája az első a cseh szankciós listán

Kirill orosz pátriárka az első személy, akit a prágai kormány Csehország nemzeti szankciós listájára helyezett az Ukrajna elleni invázió támogatása miatt – jelentette a CTK hírügynökség a külügyminisztérium weboldalára hivatkozva. Nemzeti büntetőintézkedések kiszabását az emberi jogokat súlyosan megsértő természetes és jogi személyek ellen Csehországban az úgynevezett Magnyitszkij-törvény teszi lehetővé, amelyet tavaly nyáron fogadott el a…

Olvadás? Zelenszkij telefonon beszélt a kínai elnökkel

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerdán telefonbeszélgetést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel. „Hosszú és tartalmas telefonbeszélgetést folytattam Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Úgy gondolom, hogy ez a telefonhívás, valamint Ukrajna kínai nagykövetének kinevezése erőteljes lökést ad kétoldalú kapcsolataink fejlődéséhez” – írta Zelenszkij a Twitteren. Szerhij Nyikiforov, az ukrán elnök sajtótitkára a Facebookon hozzáfűzte, hogy Zelenszkij csaknem egyórás…