Márciusban lassult az euróövezeti infláció

Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai szerint. Márciusban a fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke az euróövezetben 2,4 százalék volt a februári 2,6 százalék után. Egy évvel korábban, tavaly márciusban 6,9 százalékon állt az euróövezeti éves infláció. Havi összevetésben…

Orbán Viktor: Európa a szabadság és az elnyomás határmezsgyéjén egyensúlyoz

A Nemzeti Konzervatívizmus Konferencia (NatCon) egy szimbolikus esemény, amely jól írja le Európa helyzetét – mondta a miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva szerdán Brüsszelben. Orbán Viktor szerint Európa a szabadság és az elnyomás határmezsgyéjén egyensúlyoz. hirdetés hirdetés A miniszterelnök a NatCon második napján azt nyilatkozta, hogy a rendezvény betiltása, majd később az engedélyezése olyan, mintha a nyolcvanas…

Rohamosan emelkedik a szavazási hajlandóság a románok körében

Mintegy 19 százalékponttal nőtt a júniusi európai parlamenti (EP-) választásokon való szavazási hajlandóság a romániaiak körében 2019-hez képest, elérve a 74 százalékot; uniós viszonylatban a Csehországban jegyzett után ez a második legnagyobb arányú növekedés – derül ki az Európai Parlament szerdán közzétett eurobarométer felméréséből. E szerint ha a jövő héten tartanák a választásokat, a romániaiak…

Közel ötezer gyermek él áram nélküli otthonokban

Összesen 11.611 személy él elektromos áram nélküli lakásban Romániában, 40 százalékuk kiskorú; a probléma felszámolásához 12 millió euróra lenne szükség, azaz a 2024–es választási kampány költségeinek mintegy 25 százalékát kitevő összegre – nyilatkozta a napokban az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliţă. Sajtótájékoztatóján Chisăliţă az áram nélküli romániai háztartások regiszterének adatait ismertette. hirdetés hirdetés…

Román hadihajó is részt venne a Fekete–tenger aknamentesítésében

Klaus Iohannis kedden a parlament jóváhagyását kérte ahhoz, hogy a román hadsereg 2024–től részt vehessen a Fekete–tenger aknamentesítését végző haditengerészeti csoport (MCM BLACK SEA) műveleteiben egy legfeljebb hat fős katonai személyzetű és 85 fős legénységű, aknaelhárító képességekkel és tűzszerész–csapattal rendelkező hadihajóval. A parlament összevont házbizottságának küldött levelében az államfő azzal érvelt, hogy a Fekete–tenger vizében…

Tessék mondani, Brüsszel tényleg Nyugaton van?

Amint arról olvashattatok a fősodratú médiában, Brüsszelben nem sikerült minden gond nélkül megtartania konferenciáját a NatCon nevű eseménynek, ez a nemzeti konzervatívok rövidítéséből származó betűszó egyébként néhány politikus felszólalását, egy pár fontos probléma, úgy mint háború, biztonság, migráció szakértők általi megvitatását jelenti. A belga rendőrség azonban lépett egy olyant, aminek láttán még a mi sokat…

Megkezdődött a voksolás – Horvátországban

Megkezdődtek szerda reggel hét órakor a horvátországi parlamenti választások, amelyeken valamivel több mint 3,7 millió szavazásra jogosult állampolgár adhatja le voksát. Az előzetes felmérések szerint kompromisszumok nélkül sem a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), sem a baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) nem tud kormányt alakítani, mert egyikük sem tudja begyűjteni az ehhez elegendő számú szavazatot a…

PSD: „az USR–nek nincs joga másokat vádolni”

„Szégyentelen képmutatással” vádolta meg kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusait, amiért feljelentették a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) és a feddhetetlenségi ügynökségnél (ANI) Cătălin Cîrstoiu főpolgármester–jelöltet, „miközben egy asztalnál ülnek saját pártjuk büntetőügyeseivel”. A PSD közleménye szerint az USR–nek nincs joga másokat vádolni, miközben a saját büntetőügyeseit védi. „Az USR büntetőügyeseivel…

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács jelentése végre pozitívan szól Magyarországról

A G4Media portál számol be a legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) által készített jelentésről, amely tartalmazza a 2023-as esztendő Romániára leselkedő veszélyeket, és az idén közzétett, tavalyi évet ismertető jelentésében van egy komoly meglepetés is: meglehetősen barátságos hangnemet üt meg Magyarországgal szemben! A CSAT vezetője a mindenkori államfő, Románia védelmi politikájának legmagasabb szintű szerve, jelentései mindig…

Ciolacu: a régiók kiegyensúlyozott fejlődése prioritás

Románia régióinak kiegyensúlyozott fejlődése és az egyes közösségekben rejlő lehetőségek kiaknázása a kormány prioritásai közé tartozik – közölte Marcel Ciolacu a Romániai Városok Szövetsége (AOR) létrehozásának 30–ik évfordulója alkalmából megfogalmazott üzenetében. A kormány hétfői közleménye szerint a miniszterelnök hangsúlyozta: az ország különböző régiói közötti gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése az egész román társadalom fenntartható és…