Nem sikerült megbuktatni a cseh kormányt

Nem sikerült megbuktatni a cseh ellenzéknek a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobbközép ötpárti koalíciós kormányt. Az ellenzéki ANO mozgalom kedden benyújtott kormány elleni bizalmatlansági indítványát a parlamenti alsóházban a csütörtökre virradóra megtartott szavazáson a teremben jelenlévő 183 képviselőből csak 81 támogatta, míg 102-en ellene szavaztak. Az ANO indítványát a mozgalom képviselőin kívül csak a szintén…

Továbbra is az Olasz Tesók a legnépszerűbbek

Az Olasz Testvérek (FdI) párt támogatottsága megközelíti vagy már túl is lépi a harminc százalékot az október 22-én esküt tett kormány harmadik hónapjának végéhez közeledve, ahogyan az a legutolsó, szerda este közölt felmérésekből kiderült. Az Il Giornale jobboldali napilapban közölt adatok szerint továbbra is a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek számít a legnagyobb pártnak: 28,8…

84 millióra emelkedett Németország lakossága

Történelmi csúcsra, 84 millió fölé emelkedett Németország lakossága 2022-ben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közölt adatai szerint. A hivatal első becslése alapján tavaly év végén legkevesebb 84,3 millióan laktak Németországban, 1,1 millióval többen, mint egy évvel korábban. Soha nem volt ennél nagyobb az ország lakossága év végén. hirdetés hirdetés A népességnövekedés annak tulajdonítható, hogy…

Szerbia polgárainak tilos külföldi harcokban részt venniük

Szerbia befogadott mindenkit, aki Oroszországból érkezett, de nem tisztességes, hogy a Wagner orosz magánmilícia embereket toboroz az országban, és a szerb állampolgárok egyébként sem vehetnek részt külföldi harcokban, azt tiltja a törvény – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a belgrádi Happy Televízióban hétfő este. hirdetés hirdetés Az államfő így reagált arra a hírre, amely…

A szász tartomány belügyére veszi át a védelmi tárcát Németországban

Alsó-Szászország tartomány belügyminisztere, Boris Pistorius lesz a következő szövetségi védelmi miniszter Németországban – közölte Olaf Scholz kancellár kedden. Boris Pistorius „rendkívül tapasztalt politikus”, rendelkezik közigazgatási gyakorlattal, évek óta foglalkozik biztonságpolitikával, „és hozzáértésével, magabiztosságával és nagy odaadásával pontosan megfelelő személy arra, hogy átvezesse a haderőt (Bundeswehr) a korszakváltáson” – írta Olaf Scholz. hirdetés hirdetés A szociáldemokrata…

Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat

Átadták az idei Raoul Wallenberg-díjakat kedden Budapesten, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) székházának Goldmark termében. Az elismerést hat magánszemélynek és egy szervezetnek ítélték oda. hirdetés hirdetés Az ünnepségen a Raoul Wallenberg Egyesület 15. alkalommal díjazta azoknak a civileknek a munkáját, akik a hátrányos helyzetben élők érdekében tevékenykednek. Sebes József, az egyesület elnöke köszöntőjében elmondta,…

Lavrov békét épít: szóba sem jöhetnek a tárgyalások Zelenszkijjel

Az Ukrajnában bevezetett tilalom miatt szó sem lehet tárgyalásokról Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnökkel – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. „Zelenszkijjel szóba sem jöhetnek tárgyalások, már azért sem, mert törvényben tiltott meg minden tárgyalást az orosz kormánnyal” – mondta. hirdetés hirdetés Lavrov szerint Oroszország kész „bármilyen komoly javaslatra válaszolni”, de még nem…

Izraeli raktárakból szállítanak Ukrajnába lőszert az amerikaiak

Izraeli stratégiai fegyverraktárakból szállítanak Ukrajnába lőszert az amerikaiak – jelentette az izraeli média szerdán. Az Egyesült Államok Izraelben őrzött tüzérségi lőszerkészleteket használ fel Ukrajna fegyverellátására. Noha Izrael következetesen elutasítja Ukrajna kérését fegyverek szállítására, és mindeddig megtagadta a Vaskupola légvédelmi rendszer átadását az Ukrajnának, az országból érkezik amerikai katonai támogatás Ukrajnába az orosz agresszióval szembeni védekezéshez.…

Charles Michel támogatja harckocsik szállítását Ukrajnának

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint elérkezett az ideje, hogy több felszereléssel és harckocsikkal lássák el Ukrajnát. Charles Michel, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács decemberi csúcstalálkozójának eredményeit értékelő vitáján elmondott beszédében hangsúlyozta: Ukrajnának több katonai felszerelésre van szüksége. hirdetés hirdetés „Itt az idő, sürgősen több felszerelésre van…

Németország elkerüli a recessziót – Scholz szerint

Nem süllyed recesszióba a német gazdaság az idén Olaf Scholz kancellár szerint. Ukrajna elleni háborúja és az abból fakadó energiaválság dacára elkerüli a visszaesést, mert sikerül szélesebb alapra helyezni a földgázellátást. „Szilárd meggyőződésem, hogy nem kerülünk recesszióba” – jelentette ki a kormányfő egy szerdán ismertetett interjúban, kifejtve, hogy a Balti-tenger és az Északi-tenger partjainál rekordgyorsasággal…