Ma megszólal Nasrallah, a Hezbollah vezetője: háború vagy deeszkaláció?

Péntek délután Hassan Nasrallah, a Hezbollah vezetője beszédet mond. Az Irán által támogatott síita csoport vezetője több hetes hallgatását töri meg a Bejrútból közvetített beszédével, amely az Izrael északi határán megnövekedett erőszakhullám nyomán hangzik el – számol be a The Guardian hivatkozva a G4Media. hirdetés hirdetés A Hezbollah csütörtök este közölte, hogy egyszerre 19 izraeli…

Önreflexív analógiák: a Hamász, a Holokauszt, valamint a Nagy Tagadás Mítosza

Többször is írtam már róla cikkeimben, hogy jómagam is a magyar politika és közélet szélsőjobboldalán tanyáztam, nem is kevés ideig. Akkoriban pedig veszettül hittem, hogy a Holokauszt csak kamu, meg sem történt, legalábbis nem úgy, ahogy ŐK állítják, illetve a zsidóság legfőbb célja a világuralom, bár sok ötletem nem volt, mihez kezdenének ezzel az őrült…

Ezek ugyanazok! A nyugati baloldal Izrael-ellenessége

Napok óta olvasom úgy a magyar, mint a mainstream sajtóban azokat a cikkeket, írásokat, amelyekben – teszem hozzá: jogosan! – írójuk felháborodásának ad hangot, amiért a nyugat-európai baloldal, illetve szélsőbaloldal Izrael-ellenes, palesztinpárti tüntetéseken vesz részt, amiért az amerikai egyetemek diákjai zsidókat inzultálnak, vagy épp életveszélyesen fenyegetnek – egyszóval a nyugat-európai baloldali, és helyenként (a helyenként…

Felgyújtották a bécsi zsidótemetőt

Eddig ismeretlen tettesek felgyújtották a bécsi központi temető zsidó részlegét – jelezte Oskar Deutsch, Ausztria legfőbb zsidó vezetője – számol be az újabb rémisztő hírről a Times of Israel. hirdetés hirdetés A tűz egy ravatalozót érintett, sérültekről nem érkezett jelentés, a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat. Ugyancsak ezen temető falára horogkereszteket festettek az elkövetők. Képek…

EB: a demokrácia nem működhet szabad és független média nélkül

Az emberi jogok megsértése és az újságírókkal szembeni visszaélések nem maradhatnak büntetlenül, a demokrácia nem működhet szabad és független média nélkül – foglalt állást az Európai Bizottság szerdán, az újságírókkal szembeni bűntettek büntetlensége elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából. Josep Borrell európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, valamint Vera Jourová átláthatóságért és értékekért felelős uniós biztos…

Még a fiatalok is tartanak az MI-tól

A fiatalok egyszerre optimisták is jövőjük megítélésében és félnek is a rájuk váró kihívásoktól, különösen a mesterséges intelligencia negatív hatásaitól, derül ki a Boston Consulting Group (BCG) felméréséből, amelyet a Brain Bar éves generációs kutatásának kereteiben végeztek el. A BCG csütörtöki közleménye szerint a szeptemberi Brain Bar fesztivál résztvevőinek visszajelzései alapján a kommunikációs és vezetői…

Tovább bővülhet a Magyarország és Kazahsztán közötti gazdasági együttműködés

Bár Magyarország és Kazahsztán gazdasági együttműködésének a volumene még nem elég magas, ebben nagy növekedést értek el, és megteremtették az alapját annak, hogy a következő években ez akár egy nagyságrenddel bővüljön – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Asztanában, ahol hivatalos kétoldalú találkozón vett részt Kaszim–Zsomart Tokajev államfővel. hirdetés hirdetés A sajtótájékoztatón Orbán Viktor megköszönte a…

Egészségtudatosság gyerekeknél: a szülők 5 százalékát érdekli

Jelenleg a szülők mindössze 5 százaléka íratja be gyermekét az egészségnevelési órákra – közölte szerda este Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, elismerve ugyanakkor, hogy kevés tanintézetben van lehetőség erre. A tárcavezető a TVR Infónak nyilatkozva elmondta, 2002–ben személyesen indította útjára az Egészségnevelés a romániai iskolákban elnevezésű programot. Ezt az Egyesült Államok romániai nagykövetségével partnerségben dolgozták ki,…

Csökkent Románia primerenergia–termelése, nőtt az import

Tavaly Románia primerenergia–termelése 3,2 százalékkal csökkent 2021–hez képest, az energiaimport 2,8 százalékkal nőtt, a belső fogyasztás 7,7 százalékkal, a végfelhasználók fogyasztása 5,3 százalékkal esett vissza – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból. 2022–ben az ország primerenergia–ellátása 42,5 millió tonna olajegyenérték (toe) volt, kisebb, mint egy évvel korábban. A belföldi primerenergia–termelés a…

Bukarestben, Temes és Kolozs megyékben fizetnek a legjobban

Idén a bukaresti, illetve a Temes és Kolozs megyei vállalatoknál a legnagyobbak, a Vâlcea, Ialomiţa és Gorj megyei cégeknél pedig a legkisebbek a bérek Romániában – derül ki az eJobs szerdán közzétett adataiból. Az állásközvetítő platform közleménye szerint a bukaresti vállalatok átlagban nettó 5000 lejt fizetnek az alkalmazottaiknak; Temes megyében 4700 lej, Kolozs megyében 4500…