Sajtóközleményben tette helyre a ditrói segédlelkészt az apostoli kormányzó

Hivatalos sajtóközleményben tette helyre a gyergyóditrói segédlelkészt az erdélyi római katolikus egyház nyugalmazott érseke és apostoli kormányzója, Jakubinyi György – tájékoztat a romkat.ro portál. A közlemény szövegét alább teljes egészében, változtatás nélkül közöljük. hirdetés hirdetés Ferenc pápa 53. béke világnapi üzenete az elmúlt év decemberében így szólított meg minden keresztényt, és egyben minden jóakaratú embert:…

Egy bolond százat csinál: vizsgálja a ditróiak viselkedését az ombudsman

Vizsgálatot indít Renate Weber romániai ombudsman a székelyföldi Ditróban alkalmazott, és a helyi közösség egy része által elutasított Srí Lanka-i vendégmunkások ügyében. Az ombudsman a Radio France International (RFI) román nyelvű adásának nyilatkozva kijelentette: hivatalból indítanak helyszíni vizsgálatot Ditróban. Szomorúnak és felháborítónak nevezte a ditrói esetet. hirdetés hirdetés Renate Weber úgy vélte, hogy a Srí…

Erdogan Izraelről „lator- és terrorállam” – a keresztények pedig álljanak ki Jeruzsálemért

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Ankarában arra szólította fel a keresztény világot, hogy álljanak ki Jeruzsálemért, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette béketervét az izraeli-palesztin konfliktus vonatkozásában. hirdetés hirdetés Erdogan, aki egyben a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is, az AKP székházában felszólalva azt mondta: „A keresztényeknek a sarkukra kell állniuk”, mert…

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

de, ha Sri Lankából érkezett szerencsétlen szerecsen katolikusok sütik, akkor baszd meg a kenyered, uram, de nem kell, hát fekete kéz markolja azt a szép fehér magyar lisztet? hirdetés hirdetés Különben is, valami olyasmiről volt szó, hogy segítjük majd a távol-keleten üldözésnek kitett keresztény testvéreinket, de hát ki hallott már olyant, hogy a kenyérsütést rájuk…

Óvatos fogalmazás: Magyarország minden, az izraeli-palesztin konfliktus megoldását szolgáló kezdeményezést támogat

Magyarország minden olyan kezdeményezést támogat, amely az izraeli-palesztin konfliktus megoldását célozza – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel csütörtökön, reagálva a Donald Trump amerikai elnök által bemutatott béketervre. hirdetés hirdetés „Bízunk benne, hogy az Egyesült Államok javaslata nyomán mielőbb újraindulnak a közvetlen tárgyalások a felek között, mert csak ez vezethet el a tartós…

Felmentette a fellebbviteli bíróság a pedofil ügyek elhallgatásával vádolt lyoni érseket – az ügyész szerint az áldozatok is tehettek volna feljelentést

Felmentette csütörtökön a lyoni fellebbviteli bíróság Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetőjét, Philippe Barbarin bíborost, lyoni érseket, akit azzal vádoltak egy pedofil pap áldozatai, hogy bár tudomása volt a molesztálásokról, nem jelentette a hatóságoknak. hirdetés hirdetés A 69 éves érseket 2019. március 7-én első fokon bűnösnek találta és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy…

Pá, kis aranyom, pá: révbe ért a Brexit, távoznak az angolok

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanács írásbeli eljárás keretében európai uniós oldalról végérvényesen elfogadta a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) rendelkező megállapodást – közölte az EU-tanács csütörtökön. hirdetés hirdetés A kilépési megállapodás megkötésének folyamatát lezáró határozat elfogadására azt követően került sor, hogy az EU és az Egyesült Királyság január 24-én aláírta a megállapodást,…

Hungária segít: Magyarország 16 millió eurós fejlesztési segélyprogramot indít Ugandában

A Hungary Helps Magyarország 16 millió eurós fejlesztési segélyprogramot indít valósít meg Ugandában – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön az MTI-vel. Orbán Balázs telefonon nyilatkozva elmondta, hogy szerdáig háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodott a kelet-afrikai országban, amely fontos partnere Magyarországnak. Uganda a magyar kormány által három éve a közelmúltban elfogadott Afrika-stratégiájának egyik központi…

Lelőtt repülőgép: az ukrán főügyész elégedetlen Irán együttműködésével szemben

Elégedetlenségének adott hangot Irán együttműködési készsége iránt a Teheránnál lelőtt ukrán utasszállító repülőgép katasztrófájának kivizsgálásában Ruszlan Rjabosapka ukrán főügyész csütörtökön. hirdetés hirdetés A főügyész az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy az ukrán fél több ízben fordult megkereséssel az iráni kormányhoz és a főügyészhez a vizsgálathoz szükséges információkért, úgymint bizonyos tanúk vallomásáért, egyes tárgyi bizonyítékokért, azaz…

Koronavírus: ez a helyzet a nagyvilágban, az uniós politika a tökét vakargatja

Hírösszefoglaló a koronavírus terjedéséről, milyen országok, milyen intézkedéseket hoznak, mit tesz az EU, és hogyan lehet megelőzni a betegséget? hirdetés hirdetés Gulyás: nincs Magyarországon fertőzött beteg Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos azonnal akciótervet készít – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön…